Állami Polgári Leányiskola, Pápa, 1898
18 Koronázó útjára őt nem a kiváncsi néptömeg, hanem a lelkesült szeretet kisérte zuggó éljenek között. Megkoronázva látta nemcsak királyi férjét és saját magát, hanem legszebb vágyait is, mert felkent, törvényes királynéja lett a szenvedésében is lovagias magyarnak. S ettől az időtől fogva, lelke nemcsak magyar, hanem a magyaré is volt, mely együtt érzett vele örömében, bánatában. Hisz együtt siratta magyar nemzetével nagy fiát, kinek úgy a királyi család, mint a nemzet, köszönettel, hálával tartozott. Felkent királyi kezével helyezte a halott Deák Ferenczre kegyelete koszorúját és azok a részvét könnyek, melyek akkor szemeiben csillogtak, egy egész nemzetnek szereztek vigasztalást nagy veszteségében, oh mért kellett e nagy, nemes szivet később oly mérhetetlen fájdalomnak sújtani, melyet egy egész nemzet imádó sze- retete sem tudott vigasztalni. Mert eljött, mint a kiválasztottakra, (3 reá is a megpróbáltatás ideje, mely szivének legnemesebb részét, az anyai szeretet érzését sújtotta. A kiegyezés után egy ideig boldog napok övezték életét, gyermekei, kiket annyira szeretett, boldogan vették körül, legidősebb lányát férjhez adta, daliás fiában trónjának, családjának fentartóját, büszkeségét tekintette, szerető szivében pedig a maga képét mélyen, minden más érzéstől elkülönözve látta; ez tette őt a legboldogabb anyává. Azonban, mintha a kegyetlen sors megirigyelte volna boldogságát, egyik veszteség a másik után érte. Egy sötét felhő indult el messziről az ő szép hazája, a kedves starenbergi tó mellől, hogy útjában mindig többet vonva magához, egyszerre reá szakadjou, elsötétítve azt az édes, derült fényű lelket, mint a felhőszakadás elsötétíti a napot. Elvesztette szerencsétlen, elborult kedélyű unoka- testvérét, a fiatal bajor királyt, ki nyugtalan lelkének a
