Katolikus Tanítóképző Intézet, Pápa, 1943

— 9 —

felé a magyar sors istenkéz építette hajóját. — Tegyük elsősorban magunk és tanítsuk meg rá'az új nemzedékünket is, hogyan kell önmagában csatornát építenie e'folyamhoz, hogy megtermékenyülhessen a múlt ihletésétől és átélésétől és így újabb erekkel gazdagíthassa a nemzet minden tagja a magyar faj, a magyar ,szellem, hit és kultúra tovahömpölygő áradatát.

De nézzük most már egészen közelről, hogy mi a magyar hivatásitudat. A szent és hős elődök írásai, beszédei és főleg cselekedete, életük nyújtotta tanítás szerint :nem egyéb, mint a magyarság gondviselésszerű küldetésébe vetett hit, 'továbbá, e földhözlvaló jogaink átélése és gyakorlati érvényesítése. Vörösmartytól a Szózatban ennekia hivatás-tudatnak a i költői megfogalmazását kapjuk, s legtömörebben, ‘legkifejezőbben talán ebben a végsői sorban ;zúg:,»Áldjon vagy verjen sors keze, itt élned s halnod kell«. 'Ők, akik előtt 'tisztelettel hajtjuk meg zászlónkat, már megtették a magukét.'Most rajtunk a sor. Mi sem lehetünk kisebbek, mi sem tehetünk kevesebbet.'Nincs hozzá jogunk. Meg kell másznunk azokat a magasságokat, le kell szállnunk azokba a mélységekbe, ahova őket a tnagyar hivatástudat életükben és halálukban "elvitte. E két pólus között Istenhez emelkedünk és nemzeti létünk talapjáig áshatunk le, onnan tisztultabb kereszténységet, innen tiszíultabb magyarságot hozhatunk magunkkal. Csakis akkor, ha szemünk állandóan befogja ezeket a nagy távlatokat — érjük el azt, amire most akkora szükség van, hogy a bajok fokozódó sokaságával együtt növekedjék hitünk'is a magyar fennmaradásban. Reményt nyújt 'ehhez annak — a történelmünkben nem egyszer megismétlődő ténynek a meggondolása, hogy most is az erőknek egy akkora Túlsúlyával találkoztunk, melyekkel'szemben a múltban már többször el'kellett volna pusztulnunk. Hogy Muhi, Mohács és Trianon még sem váltak nemzeti .nagylétünk nagy temetőivé, annak okát most jés mindenkor az isteni .Gondviseléstől nekünk 'szánt küldetésben kell látnunk. Hisszük, hogy ez az isteni küldetés számunkra most is érvény- .ben van és létünket kívánja. A 'körülmények e hitünket igazolni látszattak. Egyetlen nemzet ’vagyunk Középeurópában, akik tartjuk a kereszténység zászlaját. Azét'a kereszténységét, melyről'az isteni Alapító mondotta: »a pokol kapái nem'vesznek erőt rajta«.

Nekünk nem voltak.merész álmaink, bennünket sohasem ejtettek meg nagy lehetőségek, mi mindig tiszteletben tartottuk a másét. Ellenségeink fenyegető közeledésében )a pokol támadását látjuk. A háború, melyet 'szívesen elkerültük volna, helyükbe jött. Magyar- és európai hivatás- tudatunk parancsolja, hogy most fegyvert ragadjunk. És folyik a harc, foly a magyar vér... Támogatást ezekben a nehéz órákban egyedül attól remélhetünk, ki nekünk hazát és hivatást adott. A nemzetek Urától. A pokollal szemben Őmindíg győzhetetlen. Őt kell megnyernünk szövet-