Katolikus Tanítóképző Intézet, Pápa, 1941
Emlékezzünk . . . ! Szeptemberben újra összegyűltünk, de egy hely fájón üres volt, valaki elköltözött... valaki hazament... Nem kacag, nem tanul velünk azr akit mindenki nagyon 'szeretett. Szeretett, mert a legjobb, legszorgalmasabb tanuló és a legmegértőbb, legaranyosabb lelkű barátnő volt. Elment az örök hazába, a,mi édes kis Devecseri Pirikénk. Három hosszú éven keresztül együtt tanultunk, együtt dolgoztunk s úgy egybe forrtunk, mintha testvérek lettünk volna. Bár a teste itt hagyott minket, a lelke hiszem, itt van közöttünk, együtt örül, együtt szo- morkodik velünk! Tavaly még velünk zengte a Te Deumot s kacagva váltunk el. Azt hittük, hogy a negyedikben is .osztálytársak leszünk s együtt vizsgázunk. De Ö ebben is, mint mindenben, megelőzött bennünket. Reméljük, hogy az örök Bíró előtti vizsgája is kitűnőre sikerült, mert fehér volt a lelke, mint a lilom. A földön többé már nem találkozunk! Pirikénk! hisszük, hogy már az angyalokkal együtt kacagsz, hisz: »Múlásod könnyű volt és tiszta, mint Az égbe visszaröppenő sugáré«. Csetikénk, a viszontlátásra! Horváth Judit polg. IV. o. t.
