Katolikus Tanítóképző Intézet, Pápa, 1938

- 8 —

Iában is tanítómüvésznek bizonyult páratlanul szép, módszeres, alapos, a gyermek lelki világához leereszkedni tudó tanításaival. Ebben a munkában a tanítónövendékeknek valóban eszményi példaképül szolgált és így a tanítónevelés igen jelentős tényezője volt.

Hittanári munkája fontos részének tekintette a lélekgondozást, lelkivezetést. Mint lelkiatya, fáradhatatlannak bizonyult. A lelkekért égő buzgósága ezen a területen nem ismert határt. Szívében hordta minden lelki gyermekének fájdalmát, bánatát, gondját, gyengeségét, küzdelmét. Mindenkihez talált érdeklődő, résztvevő, biztató, erősítő, fölemelő, lelkesítő szót. Mindenkié volt» mint a virágillat és a napsugár, mindenkire egyformán árasztotta balzsamos, gyógyító, világító, melegítő szeretetét. Jóságos kézzel nyúlt a beteg lelkek felé, s ahol megértéssel találkozott jószándékú buzgósága, ott valóban csodálatos életjavulást gyümölcsözött. Szavának meggyőződéstől ihletett szuggesztiv ereje a hűség aranyszálaival fonta a lelkeket Krisztushoz és írta szívükbe életelvnek: Árasszuk az Úr Jézus megértő, megbocsájtó, jóakaró szeretetét jóbarátra, ellenségre egyaránt.

Mint a tanítóképző Mária-kongregációjának prézese, hótiszta papi leikével vonzotta a leányszíveket a Szeplőtelen Szűz liliomos lobogója alá. A kongregációban mélyítette el a vallás-erkölcsi nevelés terén kifejtett tevékenységét. Ott tökéletesítette tovább, csiszolta, szépítgette a reábízott ifjúság lelkét. Ugyanezzel az apostoli buzgósággal dolgozott a női kongregációban is, amelynek szintén prézese volt.

S mindezt az értékes pedagógiai és lelkipásztori munkát csendesen, zajtalanul, a világ szeme előtt elrejtve végezte. Sohasem keresett elismerést, dicséretet, mégis hangosan dicséri munkáját tanitónőképzőnk egész szelleme, élete. Megérdemelt nyugalmába az irgalmas nővéreknek, a tanári testületnek és sok száz tanítványának hálája, szeretete kíséri.

Iránta való nagyrabecsülésünknek és szeretetünknek ünnepi keretek között is kifejezést adtunk azzal a jubiláris díszelőadással, amelyet tiszteletére ez év folyamán rendeztünk. Ez alkalommal kifejezésre jutott sokak részéről az az elismerő értékelés, amely személyét általánosan körülveszi A nagyrabecsülésnek legméltóbb formát adott kegyelmes főpásztorunk üdvözlő levele, amelyet ez alkalomra az ünnepeltnek küldött. A róla való kegyeletes emlékezésünk legszebb befejezéséül szószerint közlünk belőle egy részletet: „Tőle tel- hetőleg megtette kötelességét. Gyenge emberi mivoltunkban ennél többet nem tehetünk. XI. Pius pápa mondotta: „Én mindenkit szentté avatok, aki kötelességét hősiesen teljesíti.“ Ezt a nagy kötelességtudást köszönöm meg Fő- tisztelendőségednek hivatali működése végén. Most, amikor a robotolásból félreáll s magábavonulva többször visszaidézi a múlt emlékeit, találjon vigasztalást és megnyugvást abban a valóságban, hogy püspöke emberi itélele szerint jó harcot harcolt. Hátralevő esztendeit töltse el szent derűben, egy rendezett lélek megnyugodott tudatában. Abban a tudatban, hogy nem élt hiába.“