Katolikus Tanítóképző Intézet, Pápa, 1910

18

ott lenni. A sok szép szt. dolog, a templomi felszerelések oly kielégítő hatással voltak ránk, hogy az embernek önkénytelenül is e szavakat rebegték ajkai: »Oh uram, jó nekünk itt lenni!« De ime, egyszer csak mily megható látvány tárult elénk. Egy mellékoltár fölött az Isten anyának képe függött, ki szt. Fiát tartja kezében. E szt. képen lévő szűz Mária egykor (1697.) véres könnyeket hullatott, melyeket fehér vászon darabon fogtak fel, s mely a kincstárban aranykeretbe foglalva, halványan bár, de még most is látható. E kincstár ezenkívül még sok más értékesebbnél értékesebb tárgyat rejteget. Mindet felsoroljam még? Inkább félbe hagyom. Elég az hozzá, a még néhány percnyi itt időzés után végre megindultunk egy olyan épület felé, melyet cukorgyárnak hívnak. így aztán volt alkalmunk a cukorka készítésének különféle módjait megszemlélni. Sokat nem akarok e helyről irni, mert érzem, ég az arcom a szégyentől, ha visszagondolok az ott elkövetett csínyre. Azért hát ne bolygassuk a múltakat. Röviden ennyit a győri élményünkről.

De most aztán sietnünk kellett az állomásra, mert különben lekésünk a vonatról, mely Pannonhalmára visz bennünket. Az ég áldása csak úgy szakadt ránk (értem az esőt), de mi most mindezt figyelembe se véve, siettünk-siettünk. A kapus nem épen kellemes hangjával jelezte, hogy itt az idő a beszállásra. A vonat indulásával kitört jókedvünk, énekelve töltöttük a rövid utat. A messze távolban feltűntek Pannonhalma büszke tornyai, melyek oly hosszú időn át állnak rendületlen nemcsak az idő, de a vallás viharaival szemben is. Már elhagytuk Nagyécset is s a következő állomás Győrszentmárton volt. Leszállva a vonatról, egy régi ismerősünket (volt pápai bencés-tanár) láttuk magunk előtt, kinek vezetése mellett utunkat a falu felé vettük. Betértünk egy kis korcsmába, hol igen kedves vendégfogadtatásban részesültünk (pénzért). Szólt a zene, pincérek