Katolikus Tanítóképző Intézet, Pápa, 1910

Kirándulás Pannonhalmára.

(Iskolai dolgozat.)

Az iskolai élet nehéz, fárasztó munkáját ünnepélyek, vallás-gyakorlatok s kirándulások szakítják meg. Ez utóbbiban, mint minden évben, az idén is volt részünk. Igen is. Alig, hogy a tanév megnyílt, mi a tudomány tengerében elmerülve, ismét a tudománynak élünk, s e komoly hangulatot már is vidámság váltotta fel. A tanári-testület határozata folytán kirándultunk Pannonhalmára, a magyar kereszténység bölcsőjéhez.

Hogy mekkora élvezetet talál az ember a kirándulásban, felesleges bőven fejtegetnem. Aki ebben részt vett, úgyis tudja, aki pedig nem, próbálja meg.

Elég az hozzá, kirándulásra mentünk. Előtte való napon összeszedtük a szükséges holmikat, hogy másnapi indulásunkban ez se akadályozzon bennünket. A tulkorai felkelés (máskor is korán kelünk ám!) kissé szokatlan, de mit nem áldoz az ember, ha tudja, mily öröm vár rá! Még reggeli imánk s reggelink volt hátra s mi útra készen álltunk.

Itthon maradt kollégáinktól fájó szívvel búcsúztunk el, mintha legalább is örökre távoznánk, (persze csak tettetés volt az egész) s erősen fogadtuk, hogy majd hozunk valamit, amit mindenki szeret s nem un meg soha. Ez a valami: cukor.

A portáléhoz érve, nagy meglepetés várt ránk. Az ajtónál egyik kedves nővér állt, kinek kezében