Állami Tanítóképző Intézet, Pápa, 1935
11 lányok többé-kevésbbé ügyesen fognak hozzá. Ott találják a két drótj- véget, az összekötőlapocskát és felismerik, hogy ez a forgatásnál az áramkört zárja és nyitja. Egy észreveszi és megjegyzi, hogy milyen jól van minden szigetelve. A rövidzárlat szót is megemlíti az egyik. A tanító kérdi, hogy mi baj lehet, ha a kapcsoló felmondja a szolgálatot. A tanulók példákat hoznak fel, mikor náluk baj volt a kapcsolóval. És. most jön' a pontos megfontolás. Hogyan kell otthon a kapcsolóval bánni, hogy soká rendben maradjon és hogy a felesleges kiadásokat elkerüljük. (Már korábban tárgyalták a zárt áramkört, a villamosságnak jó és rossz vezetőit, a szigetelődrótot és a szigetelésről általában, a rövidzárlatot.) Most berajzolnak a tanulók mindent a füzetbe és beírják az új ismereteiket. A következő órán a villamosvasalót fogják úgy megnézni és megvizsgálni, hogy annak a »gyomrába« lássanak és megértsék, mikép kell azzal helyesen bánni és azt takarékosan kihasználni. A fiúiskolában még modelleket is készítenek, itt a tanító méjg inkább belemélyed a technikai dolgokba. A népiskolai tanúló, ha kikerül az iskola padjaiból, okvetlenül kell, hogy tudjon bánni a kalapáccsal, fogóval, fűrésszel, fúróval, stb. Érteni kell neki a házban és udvaron levő dolgokat kezelni és kímélni. A következő két délelőtti óra a német nyelv tanítására volt szánva. Ide sorolják Németországban az olvasást, nyelvtant, helyes beszédet, német dolgozatot, helyesírást és a szépírást. Újabban a »családtan«-ra (Familienf- kunde) is nagy gondot fordítanak. írásbeli dolgozatot készítettek elő. Ismét a falitáblán találom a témát felírva és a lányok a nélkül, hogy a tanító'; egy szót szólna, megteszik észrevételeiket, megmondják véleményeiket. A tétel: »Mit írt fvolna egy leány 1648-ban?« Mivel az utolsó történelmi órán a 30 éves háborúról és a wesztfáliai békekötésről volt szó, rögtön elevenség jön a társaságba. »Tanító úr, én egy levelet fogok írni nagynénémnek Svájcba« — szólt az egyik. Egy másik a naplójába akar írni. Ismét egy (de nem a legokosabb) a történetkönyvbe egy fejezetet szeretne megfogalmazni. A levelet fogadják legszívesebben, tehát azt beszélik meg. Az 1648-ik év gyermeke először a nagy szükséget ecsetelje, amelyben ő felnőtt. írjon a pusztító hordákról; amelyek a megmaradt néhány embert kínozták; ahogy ő anyjával az erdőbe menekült, amint az apját megölték és fivérét magukkal cipelték, ahogy utolsó kecskéjüket is elvették és utoljára nem volt egyebük, mint egy barlang a »Svédsziklák«-ban és csak fakéreggel és vadnövények gyökereivel táplálr kozhattak. Mig egyszer a városból egy örömkiáltás hangzott fel és abból tudták meg, hogy béke van. A kis leányka nem tudta/ hogy mit jelent a béke. Ekkor az anyja magyarázta meg, hogy most már szabadon lehet élni és földjüket megművelni. A lányok arca egészen kipirult az izgatottságtól, annyira beleélték magukat az eseményekbe. Szinte saját élményük lett, észre lehetett venni.
