Állami Tanítóképző Intézet, Pápa, 1903
115 A szabadkai s Csáktornyái továbbképző tanfolyamok megfigyeléséből és a miniszteri rendeletből, valamint a valóban szép bivatású intézménynek a gyakorlati élet igényeivel való egybevetéséből a következő tanulságokat vontam le: 1. Miután a tanfolyamok csak 3 hétig tartanak, csak annyi ismeretet öleljünk fel a miniszteri rendeletben előirt anyagból, amennyit a dolgok mélyére hatva, maradandó haszonnal fel is lehet dolgozni. 2. A tanfolyamokon jelenlevő tanítók lelke csak bizonyos fokú, erejű és időre terjedő munkát bir el; ennélfogva az előadóknak nem szabad a hallgatók szellemi munkabírását túlbecsülni, olyan magas szárnyalású, olyan magas fokú előadásokat tartani, ameddig a hallgatók emelkedni képtelenek. Egyetlen egy hallgató sem bir el 4 órás előadást. Tapasztalati tények bizonyítanak amellett, hogy a legképzettebb és a legmíveltebb lélek sem képes 4 órán át passzív módon figyelni. A továbbképzés ily módja lélekölő, mert túlfeszíti a szellem erejét. Véleményem szerint a továbbképző tanfolyamon is a tanár ne prelegáljon órahosszat, hanem alapítsa az egész tanítását a hallgatók cselekvő önmunkásságára. Ez az egyedüli természetes képzésmód. Csak így juthat el a hallgató a dolgok mélyére és csak így birkózhatik meg a napi 7 órai szellemi munka terhével. A miniszteri rendelet ezt a körülményt hangsúlyozottan emeli ki, azt mondja, hogy „az előadók a délulánt valamennyi hallgató bevonásával egy és más fontosabb közérdekű kérdésről eszmecserét folytatnak.“ A miniszternek ezt a gondolatát be kell, hogy vigyük minden előadásunkba. Világos dolog, a mi eljárásunk nem lesz ebben az esetben puszta prelegálás, hanem az új ismereteknek heurisztikai módon való kifojlése, tehát vita, beszélgetés, a dolog önkifejtése. Kevesebb ismeretet viszünk a hallgatók leikébe, de -annál több ügyszeretetét és az önművelődés fokozott vágyát. Én, tekintetes tanári testület, ez utóbbi dolgokat, t. i. a hivatásszeretet fokozását s az önművelődés iránt való benső vágy gazdagítását és erősítését sokkal fontosabbnak tartom annál, hogy mi 3 hét alatt az előirt anyagnak 100%-ját prelegáljuk el. Nem szabad elfelejtenünk, hogy 18—20 előadás alatt mi úgyis csak vázlatát adhatjuk a tervbe vett anyagnak. Ha minden szavunkkal újat mondanánk is, keveset érne fáradozásunk a szív és cselekvő élet érvényesítése nélkül. 3 hét kevés arra, hogy a tanító értelmi világát a modern nemzeti paedagógia megfelelő színvonalára emeljük, de elég a néptanítói hivatásszeretet és az önképzés vágyának olyan mértékű fokozására, hogy a tanfolyamot elhagyva, erős szükségét érezze az olvasásnak és tanulásnak. Minekünk meg kell nyitnunk a hallgatók előtt a modern paedagógiának, a magyar irodalom- történet legújabb korának, a hazai történetnek és földrajznak, a hazai közgazdaságnak jelen életét, fejlődését feltüntető hatalmas birodalom kapuját: körül kell vezetnünk e birodalmakban a hallgatókat s őket a legújabb alkotások és vívmányok helyes megü*
