Állami Tanítóképző Intézet, Pápa, 1902
4 büntetőjogi fejlődésünknek jelenségeit s midőn történeti oktatása folyamán alkotmányunk fejlődésének hatalmasabb fordulópontjához ért, a szerzett ismereteket összefoglalja s a jelen állapot képét megalkotja növendékei előtt. Az első ilyen nagyobb fordulópontot N. Lajosnak 1351-iki törvénye, az ősiségi rendszer és megalapítása alkotja. A birtokviszony ezen rendezésének szálai egyrészt felnyúlnak egészen Szt. Istvánig, másrészt leszolgálnak egészen napjainkig s a birtok szabad voltában nyerik megoldásukat 1848-ban. A szent király korában történt első birtokosztásban nyert föld (descensus) és a királyi hűbéradományok (donatio) közt királyaink egészen az arany bulláig éle£ különbséget tettek. Azzal szabadon rendelkezhetett a birtokos, ez az egyenes örökösökre volt szállandó, ilyenek nem létében pedig vissza a királyra, ahonnan eredt. Ez az elv uralkodott a birtokviszonyban egészen 1222-ig, amikor az arany bulla 4. pontja felszabadítja a birtokot, még pedig nem tévén különbséget donatió és descensus között. A birtoknak ezen felszabadítása rövid egy század alatt a kisebb nemesség tönkrejutását és a hűbéri elv hanyatlását vonta maga után. E kettőnek megakadályozására hozza be N. Lajos az ösiség intézményét, melynek, mint elavult intézménynek, csali a rendiség megszűnése vet véget. A birtokviszonyok ezen fejlődésének története után mi sem természetesebb, mint hogy a tanár megismertesse növendékeit az öröklés jelenlegi állapotával és a telekkönyv intézményével. Ez utóbbinak eredetét fölleljük már Szt.-István korában. Volt a szent királynak egy jegyzőkönyve, melyben részletes kimutatás volt az eredeti birtokfelosztásról, még pedig mind a birtokosok nevéről, mind a birtokosoknak jutott birtokrészröl, nemkülönben a várak területéről és azok hűbéreseiről. Ez a jegyzőkönyv, mely bízvást nevezhető a mai telekkönyv ősének, megvolt Róbert Károly koráig, ekkor veszett el. IV. Évszázadok múltak már el, hogy a nemzet szakítván az ősvallással, a keresztyénséghez simult. Feledésbe mentek a vallásos küzdelmek rég és' a nemzet szorosan kapcsolódott Krisztus vallásához. A koronát, melyet a keresztyén egyház feje, egykor, azért küldött Istvánnak, hogy azzal a még nem rég szabad törzsek felett abszolút uralmát megalapítsa, immár nem nézi a nemzet olyan ellenséges indulattal. Sőt a hitbuzgóság terjedésével, a pápai főhü- béruri követelések megszűntével, a királyság tekintélyének, hatalmának emelkedésével a magyar korona szentté magasztosul a nemzet szemében. Többé már nem egyszerű ékszer, a királyi hatalomnak nem csak jelvénye, hanem a magyar államiság simbo- luma, az alkotmány védelme, az ország jogainak képviselője, mely magában foglal királyt és nemzetet, a haza földjének tulajdonosa, a király hatalmának és minden birtokjognak forrása. Nem tárgy, hanem közjogi fogalom s a nemzet áhítatos tisztelettel veszi körül. És a szent koronának ezen jelentősége mai
