Állami Tanítóképző Intézet, Pápa, 1902
egyezkedés kapcsán, a magyar állam alkatrészeiről és a horvát- szlavon tartományról szóló intézmények (1868:30. c); továbbá a népoktatás szervezete (1868:38. C.); a hazai egyházak és hítfele- kezetek jogi állásáról, a vallásfelekezetek egyenjogúsága és viszonosságáról szóló ismeretek (1868:42. c.), még pedig ez utóbbiak a hazai egyházak és a protestáns autonómiának történeti fejlődése kapcsán; végül a magyar nemzet- és nemzetiségekről szóló törvények (1868:44. c.) a nemzetiségeknek hazánkban való történeti szereplésökkel kapcsolatban. IX. Nagy és egész történelmünkre kiható fejlődése van a honvédelemnek, nemkülönben a pénz- és adóügynek* Ezen intézményeknek történeti perspektívája összeállítandó s e történeti folyamat kapcsán tárgyalandó a jelenlegi katonai közigazgatásra, a védköte- lezettségre, véderő-kiegészítésre, nemkülönben a pénzügyi közigazgatásra, adókra és állami jövedelmekre vonatkozó intézményeink és törvényeink. * A honvédelem fejlődése. Bölcs Leo (Taktika) állítja, hogy minden magyar katona. (Általános hadkötelezettség.) Leirja őseink hadakozási módját, mely a következő : A sereg 2 v. 3 hosszú rajból áll. Az első rajban egyenlő számú csekély, néhány sorból álló mélységgel biró csapatok vannak, egymástól nem messze, úgy felállítva, hogy távolról egységes sort mutat a raj. A második raj ezen első mögött, vele páros vonalban nagyobb, mélyebb és egymástól távolabb 1—2 nyillövés- nyire elhelyezett csapatokból áll. Á harmadik raj (ha van elég harcos) a második mögött, ezzel páros vonalban, ugyanolyan berendezésű. A három raj néhány nyillövésre állt egymástól. Az ilyen formán nagy négyszöget mutató seregnek két első sarka irányában jó távol, esetleg erdők, hegyek mögött, jobbra ós balra szárnyak voltak, melyek az ellenséget oldalba támadták. A hátsó sarkak irányában a szárnyakhoz teljesen hasonló felállítással pedig jobbra és balra lesek állottak, melyek nagy kerülőt téve, hátban támadták az ellenséget. E laza felállítás lehetővé tette a gyors mozdulatokat, a színlelt megfutamodást, a bekerítést, s így az ellenség teljes megsemmisítését. A vándorlás is ilyen rendben történt. A sereget ez esetben pár órányira követte a könnyű podgyász, egy napi járásra a nehéz podgyász, az aggokkal, nőkkel, gyermekekkel s a tartalékkal. Ezen harcmódot követték őseink új hazájukban is (I. Endre korában, Béla herceg III. Henrikkel) egészen II. Gézáig, amikor III. Konráddal szemben utólszor harcolnak őseink, még pedig győzelmesen, e régi mód szerint (Pozsonynál). Maga a honvédelmi rendszer azonban nagy változáson ment keresztül még Szt.-István alatt. Szt.-Istvánnak királyi és nemzeti hadserege van. Amannak alapja a várrendszer s alkotják a várjobbágyok a főispán alatt; emennek alapja a nemesek adómentessége és alkotják a nemesek. Ez utóbbi csak a haza határain belül tartozik harcolni s ebbéli jogának érvényt szerez a nemesség a királyi hatalom túltengósének korában is (II. István). IV. Béla a tatárjárás után megengedi a magánvárak építését, fegyveres ellenszolgálat mellett. Ez a hübérességre valló intézkedés előkészíti a bandoriális honvédelmi rendszert, melyet Róbert Károly megalapít, N. Lajos pedig befejez. Zsigmond kormányzása a honvédelemben is korszakot alkotott. Az 1435. pozsonyi országgyűlés a honvédelmet törvényileg is banderiális alapra helyezi. Egy bandérium 500 fegyveresből áll s meg van állapítva, ki mennyi katonát, hány bandériumot tartozik kiállítani. Emelte ezen különben is tekintélyes hadsereg létszámát a telek- (portalis-) katonaság felállítása. Ez új honvédelmi törvény szerint u. i. minden 33 jobbágy után tartozott a nemes egy jól fegyverzett lovast kapcsolni köteles bandériumaihoz, vagy ilyenek nem létében küldeni a vármegyei zászló alá. Kisebb nemesek összeállva, együtt szerelik fel és állítják ki portál isaikat. A városok is tartoznak kiállítani meghatározott számú csapatokat. Meghatározták a
