Református teológiai akadémia és gimnázium, Pápa, 1943

I. Faragó János lelki képe

tasát látja! Vezetője volt a tanári testületnek, de nem egyszer mondotta nékem: Legyek én közöttetek az utolsó, csak legyenek az iskolának minéf képzettebb és jelesebb tanárai! És hogy ez a nyilatkozata őszinte volt, bizo* nyitja az a másik, többször megismételt kijelentése: A testületnek néhány tagja sokszor igazságtalanul megbántott. De én nem haragszom rájuk. Megbocsátok nékik. Mert kitűnően képzett, tehetséges, jó tanárok. Kalapemelő tisztelettel állni a jó tanár előtt, árnyékban maradni, sőt bántást megbocsátani azért, mert az iskola érdeke úgy kívánja: ez volt Faragó Jánosnak igazgatói arca tanártársai felé. Ugyanez a tehetségtisztelő, tudománybecsülő lélek vezette a tanítván nyok, a falusi tehetségek kiválogatásában. A mai tehetségmentés nem új találmány. A pápai főiskola évszázadok óta gyakorolja és ha életrehívója nem Faragó János volt i§, alig volt annak nálánál valahia is buzgóbb após* tola. Szóban és írásban, rábeszéléssel és anyagi segítéssel hány szegény és tehetséges falusi gyermeket hívott el az eke szarva mellől a tudományok szántóföldjének művelésére. Hány száz és száz azoknak a tanítványoknak a száma, akik szellemi kiképzésüket, lelki kiművelődésüket Faragó Jánosnak köszönhetik. Jól képzett tanárok, tehetséges tanítványok: ez volt Faragó János iskolaeszméje! De az ismeretek tisztelete mellett súlyt vetett az erkölcsi értékekre is. E téren a magyar érzés ápolása és fejlesztése volt előtte a legfőbb szem* pont. Ideálja volt a tőle sokszor emlegetett: becsületes magyar ember. Ez a két fogalom az ő szemében elválaszthatatlan volt: igazi magyar ember nem képzelhető becsületesség nélkül, becsületesség pedig magyarság nélkül. A borsodi magyar nemesi kúria levegőjéből szívta magába ezt a magyarság* szeretetet, amely bár még a külsőségeknek is tudott örülni, de a lényeget a( belsőben: a becsületességben, egyenességben, lovagiasságban, vendégszere* tetben, az ősi magyar erényekben látta. Lelkiségének további összetevőit puritán kálvinizmusa és a görög* római kultúrából felszívott erkölcsi tartalom alkotta. Sokszor elismételte: két dologért adok hálát az Istennek: hogy református vagyok és hogy klasszika filologus vagyok. Az előbbi kijelentését koránt sem felekezeti elfogultság sugalmazta. Ettől mindig távol á,llott. Egyszerűségének, lelke tisztaságának vallására való visszavezetése talált hangot ebben a kijelentésben, és hitünk alappillérének, a predestinációnak mély hitvallása. A görög*római kultúra formai és tartalmi értékei iránt való mélységes szeretetét szaktanulmányaiból merítette. Milyen áhítatos bámulattal csüngött Szokratészen, akinél nem ismert nagyobb földi halandót. Milyen mély csudá'attal emlegette erkölcsi nagyságát: mindhalálig való szótartását, szavai és cselekedetei közötti tökéletes harmóniát. Hogy lenyűgözte az a magasz*