Református teológiai akadémia és gimnázium, Pápa, 1943

I. Faragó János lelki képe

I. Faragó János lelki képe. Irta és a temetőben elmondotta Rab István gimnáziumi igazgató. A végtisztességtévőknek abban a nagy seregében, amely Faragó János koDorsóiát a megbecsülés, a tisztelet és szeretet érzéseivel veszi körül, van egy csoport, amely az ő szűkebbkörű családjával együtt elmondhatja a római költővel: Sok jó ember siratja az ő elmúlását, de nálunknál senki sem fájóbban és őszintébben. A gyászolóknak ez a csoportja Faragó János tágabb értelemben csa«* ládja: a pápai református főiskola tanári testületei és itt jelenlévő vagy lélekben jelenlévő növendékei. Egy szóval kifejezve: az iskola. Az iskola. Soha senkinek a szájából nem hallottam még annyi szere* tettel, szinte áhítattal kiejteni ezt a kopott, szürke szót, mint Faragó János szájából. Ügy beszélt róla, mint apa a családjáról. Annyi becéző szeretettel, féltő aggódással. Hányszor mondotta nékem: Ügy szeretem ezt az iskolát! Vigyázzatok erre az iskolára! Csak az iskola érdekeit viseljétek szíveteken. Mintha csak azt mondotta volna: Ügy ahogy én szerettem, ahogy én vi* gyáztam, ahogy én gondoztam egy fél évszázadon keresztüli De az iskolát úgy szeretni, mint Faragó János, csak az tudja, aki, mint ő, abban nem holt anyagot, vagy elvont fogalmat, hanem élő szemé«» lyiséget lát. Aki, mint ő, azt tartja, hogy az iskolát nem épületének díszest sége, szertárainak felszereltsége, anyagi alapjainak gazdagsága, — hanem elsősorban tanárai jelentik. A jó iskolát pedig a jó tanárok. Nem új ez az igazság. És az iskolavezető természetes tiszte: a legjobb erők beállítására törekedni. De a gyakorlatban keresztülvinni, kérlelhetek* len szigorral alkalmazni, megvalósításában minden befolyástól, minden melléktekintettől elvonatkozni és csak a célra, az iskola érdekére tekinteni: ehhez nagy tárgyilagosság, nagy igaziságérzet, de mindenekfelett nagy iskolaszeretet kell. És Faragó Jánosban meg voltak ezek az erkölcsi erők és tulajdonságoki és ezért tudta az elvet a valóság talajába átültetni. Milyen nagy és őszinte volt az öröme, mikor tanári testülete kiválóan képzett taggal gazdagodott! És milyen távol állott tőle a hiúság bántása és kísértése, amely mások tudományának fényében a maga árnyékba állí* 1*