Református teológiai akadémia és gimnázium, Pápa, 1942

X. A főiskola alkotórészei - C) Kereskedelmi középiskola

— 129 — b) Légoltalom a gimnáziuméval azonos. A városi szolgálatot növendék keink itt is teljesítettek minden hónapban 1 hétig. c) Levente=kiképzés. A leventeköteles tanulók minden pénteken d. e. Ilitől 2Ág egy 4 szakaszból álló önálló csapatban vettek részt a foglalkozat son. Az iskola levente parancsnoka vitéz Kovács Lajos testnevelési tanár volt és a kiképzést dr. Bujdosó Ernő gimn. tanár, csapatparancsnok, s Szathmáry Lajos gimn. tanár, h. parancsnok irányítása és közreműködése mellett 15 ifjú vezető végezte. Az eredmény a követelményeknek minden* ben megfelelt, miután az előírt próbákat valamennyi tanuló sikerrel letette. d) Nevelőmunka. a) Hazafias nevelés. Külön hazafias ünnepélyeket a kereskedelmi iskola nem rendezett, ellenben a növendékek résztvettek a gimnáziumi tanulók* kai együtt minden ilyen irányú megmozdulásban. A növendékek hazafias érzésű nevelésénél ugyanazok a szempontok érvényesültek, mint a gim* ináziumban. P^) Vallásos nevelés. A vallásos nevelés érdekében is figyelemmel vol* tunk a növendékek lelki szükségletére. A tanulók éppúgy, mint a gimná* zium növendékei, tagjai voltak a Konfirmált Ifjak Egyesületének, biblia* köröknek. Járatták a Mi Utunkat és részükre is megtartottuk a csendes napokat, melyen dr. Soós Géza miniszteri titkár és Pap János a SDG fő* titkár előadását hallgatták. A nem református tanulók felekezetek szerint részt vettek az ifjúsági egyházi egyesületek munkájában. A tanulók egy* más hite iránt türelemmel és megbecsüléssel viseltettek. y) Áldozatkészségre nevelés. Telepítés. Kereskedelmi iskolánk jel* mondata büszkén hirdeti növendékeinknek , hogy »kereskedelmi szolgás* lat«. Ennek szellemében, mind az egyházi egyesületekben, mind a telepi* tés mozgalmában igyekeztünk ránevelni növendékeinket az önzetlen iada* kozó szolgálatra. A gimnáziumi tanulókkal együtt hozzájárultak a Diák* harang vételárának teljes kifizetéséhez, részint önkéntes megajánlásaikkal, részint a legációk jövedelmeinek egy részével, a telepítési akcióba pedig véreink anyagi megerősítését célzó akciónkat karolták fel lelkes szeretettel. e) Kereskedelmi üzemi gyakorlat. A jól ismert nehézségek miatt üzemi gyakorlatainkat túlnyomó részt az iskolában tartottuk meg. Gyárakat, válla* latokat, üzemeket csak kis mértékben látogathattunk. Nevezetesebb gyár* látogatásunk a győri szeszgyár tanulmányozása volt. A gyár vezetősége nagy* szerű előadásban ismertette tanulóinkkal a szeszgyártás menetét. Az elő* adás után megszemléltük, hogy miképpen lesz a cukorrépából tiszta finom szesz. A fél .napig tartó gyárlátogatás után a Győri Kereskedelmi és Ipar* kamarát látogattuk meg. Itt a kamarai intézményt mint törvényes úton szer* vezett gazdasági érdekképviseleti szervet és mint iparhatósági teendőket végző intézményt ismértük meg. A vidéki üzemlátogatásunk ezzel be is fejeződött. Pápán még a következő vállalatokat tanulmányoztuk: a Perutz* féle textilgyárban részben a fonalkészítés és szövés technikáját, részben pe*

Next

/
Oldalképek
Tartalom