Református kollégium főiskolai ifjúsági képzőtársulatának jubíleumi évkönyve 1841-1941, Pápa, 1941
jelenlegi álláspontjáról és eszközeivel tévedését lehetetlen bebizo* nyítania. Ezért és csak ezért kénytelen és csak ennyiben szabad eredményeiről azt hirdetni, hogy azok ma még végeredmények. Ugyanezért a holnapnak, a jövőnek, a tudomány fejlődésének a garanciáját az igazi professzori lélek nem munkatársainak enge* delmes fejbólogatásában, hanem azok becsületes kételyében, vitatkozó kedvében és dialektikai képességeiben látja. A ma* gyarelvű mellérendeléses értelmezésű diák nem papagáj, nem szajkó, nem gramofon, hanem ha már mindenáron képes kifeje* zéssel akarunk élni: vivópartner egy nagyon komoly mérkő* zésben, melyben ketten küzkölődnek a professzorral. Ez a baj* vívás elkerülhetetlen és könyörtelen. Ha elmaradna, vagy csak játékból menne végbe, a jövendő generáció kellő élettréning nélkül kerülne ki az iskolából s nem végezhetné el feladatát, legalább is elsőrendű kivitelben nem, csak amolyan feléből* harmadából. A tanítványai személyét vagy a maga dignitását féltő professzor olyan, mint a rossz mester, aki gyereket ringattat az inasaival, ahelyett, hogy a maga mesterségére kapatná őket. Az iskolai »újudvar« tehát csak akkor fair paly, ha a professzor azzal az eltökéléssel szánja rá magát: nem adom olcsón a győ* zelmet, fiaim, akármennyire is az a dolog rendje, hogy a végén ti kerekedjetek felül, mert azt akarom, hogy stílusos játék múl* tán mennél szebb legyen a győzelmetek. Ez az önképzőköröknek mély szimbólumú értelme s ezt is kaptuk örökségül a XVI. és XVII. századtól. Irodalmunkban is ez a viszony tükröződik legklasszikusabb formák gyanánt. Jókai pl. az Eppuv si muove=ban szintén ezt rajzolja abban a jelenetben, mikor a Körösi Csorna Sándort formázó Barkó Pál a rektorprofesszor kérdéseire különféle keleti nyelveken felel közmondásokban s az öregújr a válaszok után egyre huzamosab* ban kénytelen »tanácskozni az odvas fogával«, hogy kuhin ne maradjon. Ennek a mellérendeléses értelmezésű, magyarelvű diákos* kodásnak van egy még mélyebb értelmezése., egy kálvinista elve is, azért találhatók legsűrűbben épen kálvinista iskolákban a legkiteljesedettebb példányai. A zsinat*presbiteri talajban gyö* kerező és ebből a talajból táplálkozó kálvinista iskolákban a fcsszor nem excathedra csalhatatlan »papja« tanítványainak, aki hol enunciál, hol excommunikal s anathema sit, valaki laikus nem hisz a szavának, hanem primus inter pares, presbitertárs a többi 40
