Református teológiai akadémia és gimnázium, Pápa, 1941

I. Lic. theol. Rácz Kálmán. Önéletrajz

Búcsú Rácz Kálmántól. Irta és az alsóvárosi temetőben elmondta Rab István gimnáziumi igazgató. Mikor október 3*án a délelőtti órákban megcsendült a Széchenyi*térí új templom lélekharangja, és a szívekbe vágott, s mikor a gyászlobogó! felszökött a kollégium ormára és beárnyékolta a lelkeket, — akkor bizo* nyosan sokan kérdezgették, hogy kit sirat a harang, kit gyászol a zászló, de senkisem gondolt arra, hogy Licentiátus Rácz Kálmán az, aki eltávozott közülünk a minden élőknek útján. Eltávozása megdöbbentő váratlansággal történt, mert bár 74 éves volt, de nem volt öreg ember. Feje galambősz volt, mégsem volt megtört em* ber. A nyugalom esztendeit élvezte, mégsem volt tétlen ember. Példaképe volt azoknak az edzett, erőteljes, tetterős öregeknek, akik büszkén mond* ják magukról a római költő szavaival: »A mi öregségünk virágzó és fehér hajunkat mi még sisakkal borítjuk«. Fiatalos rugalmassága, szellemének és kedélyének frissesége távolról sem sejttette velünk, hogy ily hamar el* jön a vég, hogy mire beköszönt az ősz és őszbe csavarodik a természet: feje, az ő galambősz feje is megrezdül és szép csendesen indul a nyűg* helyre. Személyileg egyike vagyok azoknak a szerencséseknek, akik Lie. Rácz Kálmánnak tanítványa is, meg kartársa is voltam. Nagyon tisztán és ele* venen emlékszem arra az időre, mikor az iskolapadban előtte ültem és arra a pillanatra, mikor először lépett közibénk. 41 évvel ezelőtt egy szép* temberi napon belépett osztálytermünkbe egy korán szürkülő, de még fiatal, szikár termetű, aszkéta arcú tanár. Reá szegeződött a kíváncsi^ fürkésző gyermekszemek sokasága. Ki lehet, milyen lehet? Mit hozott ne* künk? Mit kíván tőlünk? Ezek a kérdések azonban csak az első tanítási órán vetődtek fel ben* nünk, a másodikon már nem. Azért nem, mert kérdéseinkre már az első órán megkaptuk a feleletet, anélkül, hogy mi kérdeztünk volna és anélkül, hogy ö felelt volna. Az első óra végén tisztán állott előttünk, hogy a pápai főiskola és annak ifjúsága egy jóságos lelkű, puritán gondolkozású, szen* vedélyektől mentes, tiszta és feddhetetlen életű tanárral gazdagodott. A gyermeklélek csodálatos megérzése pillanatok alatt felvázolta jellemének' alapvonásait azzal az éleslátással, amely egy kézmozdulatból, egy szem* pillantásból, egy hanghordozásból a lélek mélységeibe igyekszik és sokszor tud is bepillantani. De ehhez a hamaros megismeréshez Ö is hozzájárult azzal, hogy nem vonult vissza előlünk a katedra ködösítő magasságába, hanem leszállott hozzánk nevelői és emberi közelségébe. Ettől fogva nem csupán vallástanárunk, hanem fiúilag szeretett Kálmán bácsink is lett. Pedig nem volt elnéző, de azt is észrevettük, hogy önmagához még szi* gorúbb; munkára serkentett, de azt is láttuk, hogy ő volt a legszorgalma* sabb. Korholt is néha, de gáncsai nem ejtettek sebet és szelíd jóságával