Református teológiai akadémia és gimnázium, Pápa, 1941

I. Lic. theol. Rácz Kálmán. Önéletrajz

— 10 — türelmével többet ért el, mint amennyit talán vesszővel elért volna. És a tanítványok őszinte tisztelettel néztek fel reá, mert megérezték, hogy a Szentírást nemcsak magyarázta, hanem saját életében is igyekezett meg* valósítani, hitével, fáradhatatlan munkálkodásával, kálvini egyszerűségé* vei és tiszta életével. Nevelő munkásságának hatóereje életének példájá* ban gyökerezett. Mint kartárs^ ugyanaz a szelíd

} szeretetreméltó egyéniség volt, amilyen* nek tanári tevékenységében mutatkozott. Soha nem bántott senkit egyet* len indulatos szóval, mert tele volt szeretettel; soha nem maradt szívében fullánk, ha bántalom érte, mert keresztyén lélek volt és meg tudott bocsá* tani. A szeretet lelke vezette, valahányszor felemelte szavát a testületben az arra érdemes tanulóknak — ahogyan Ö szokta mondani — a »felkaro* lása« érdekében; és a megbocsátás lelke szólott belőle, mikor nem egyszer arra figyelmeztetett, ha diákos botlások felett kellett ítélkezni, hogy a tanár* testületi ülés nem vértörvényszék, mely megtorol, hanem érzőszívű neve* lők tanácsa, mely javít és felemel az evangéliomi szeretet szellemében. A testületben is nevelt és irányt mutatott, erre megadta neki a jogot nagy élettapasztalatán kívül a maga tisztasága és feddhetetlen erkölcsi élete. De a kartársaknak, az iskolának és az egész tanári rendnek megbe* csülést és dicsőséget is szerzett széleskörű és mélyenjáró tudományos mun* kásságával. Nem itt van a helye és alkalma annak, hogy lankadatlan mun* kásságának eredményeit felsoroljam. Erről ékesen beszélnek azok a tudó* mányos szaklapok, folyóiratok, önálló művek, melyeknek címeit hossza* dalmas volna itt felsorolni. Csak azt említem meg, hogy ez a munkás elme, ez a tevékeny lélek még a nyugalom éveiben sem maradt tétlen: ebből az időből való egyik legnagyobb tudományos munkája, — hogy ne említsem azt a másirányú fáradhatatlan tevékenységet, mellyel a város pol* gárságának anyagi érdekeit és előbbremenetelét oly Önzetlenül szolgálta. Hatni, alkotni, gyarapítani soha meg nem szűnő munkával, evangé* liomi szeretettel, tiszta élettel; szövétnekként felgyúlni, égni, világítani, még ha magunk elégünk is eközben: ez volt Licenciátus Rácz Kálmán. S mikor a sír szélén búcsút veszünk tőle, fájdalmas lesújtottságunkból fel* emel bennünket az a büszke érzés, hogy a miénk volt és szeretetteljes, há* lás emlékezés révén a miénk is marad! Kedves jó Kálmán bácsink, csak! porrészedtől búcsúzunk, mert lelked és szellemed tovább fog élni közöt* tünk. Nyugodjál békében! Isten veled!