Református teológiai akadémia és gimnázium, Pápa, 1937
V. A református vallási nevelés és a rajz- és írástanítás tankerületünkben ; diáklevelezés kollégiumunkban
- 46 a finn diákokkal való levelezés — német nyelven — az 1937—38. iskolai évben öltött nagyobb arányokat. Egyik tanárunk Kannisto Artúr finn egyetemi tanár révén hozott létre levelezést Helsinki egyik középiskolájának diákjai és iskolánk 22 tanítványa között. A diáklevelezés fejlődésére és a jelenlegi helyzetre jellemzők a kiállításon szereplő statisztikai adatokkal ellátott térképek. Az első térkép tanúsága szerint a) 1934—35.-ben 67 tanítványunk 9 ország diákjaival levelezett és 253 levelet kapott; b) 1935—36.-ban pedig 78 tanítványunk 9 ország diákjaitól 225 levelet kapott. A második térkép az 1937. évi július 1.—1938. évi március 29. közötti idő diáklevelezési adatait mutatja: Ebben az időközben 77 tanítványunk levelezett 12 ország 98 diákjával. (28 tanítványunk több külföldivel levelezett egyidőben.) Tanulóink elküldtek 483 levelet és kaptak 447 levelet. Az elküldött 483 levél közül 396 német, 74 angol, 8 francia és 5 magyar nyelvű. A levelezők, a küldött és kapott levelek száma országonként következőképen oszlott meg: Ország Hány tanulónk Hány levelet Ország Hány tanulónk Hány levelet Ország levelezett? küldött ? kapott? Ország levelezett? küldött? kapott? Amerika 3 20 20 Áthozat: 69 270 239 Anglia 14 59 54 Hollandia 2 14 14 Ausztria 20 109 105 Jugoszlávia j 4 3 Dánia 4 6 2 Lengyelország 2 4 4 Finnország 27 68 50 Németország 28 166 166 Franciaország 1 8 8 Svájc Svédország 4 1 23 2 20 1 Átvitel : 69 270 239 Összesen: 107 483 447 Iskolánk diáklevelezési anyaggal eddig a következő kiállításokon szerepelt: 1. Diáklevelezési házi kiállítás 1936. VI. 2. Magyar Cserkész-Szövetség országos kiállítása, Budapest, 1936. XII. 3. Diáklevelezési kiállítás, Páris, 1937. 4. Székesfehérvári tankerületi tanügyi kiállítás, 1938.