Református teológiai akadémia és gimnázium, Pápa, 1937

V. A református vallási nevelés és a rajz- és írástanítás tankerületünkben ; diáklevelezés kollégiumunkban

- 43 különbségekhez vezet, azt a kiállított példák is mutatják. Az elemi iskolában a reformirás által annyi sikerrel felébresztett kalligrafikus díszítő kedv is a más rendszerű iráspéldákon látszik szabadabban kiütközni a középfokon. A szűkre szabott hely s a hiányos adatszolgáltatás folytán persze csak az asztalra kitett anyagnak a kiállítottál való együttes tanulmányozása adhat áttekintést a kérdésekről. A plakátok két iskolából válók. Egyebütt inkább hirdetés forma plakátokat csinálnak, amikből hiányzik a plakátoktól megkövetelhető ütőerő (feltűnő folt), vonzóerő (gondos kidolgozás), s emlékhatás (szellemes tárgyilagosság). Ez a műfaj pedig, amelynek példái legjobb eredetiekben a legkisebb helyre is eljutnak és összegyűjthetők, méltán érdekli az ifjúságot. Technikájában a spriccelés uralkodik, amire csak egyszer kell rávezetni a növendékeket s olyan eredményeket látunk viszont, ami mindenkit meglep. A spriccelés népszerűsítésére külön fényképen mutatjuk be ennek a munkának a menetét. III. A tehetség útja azt szemlélteti, hogyan válik az ösztönösen rajzolgató gyermekből tudatos művész-növendék, aki, ha nem is lép művészi pályáta, olyasmivel gazdagította önmagát, ami maradandó érték. Korok szerint három csoportra oszlik az anyag: 1. 6—10 évesek, 2. 11—14 évesek, 3. 15—18 évesek munkái. Külön mutatjuk be mindezen korokon keresztül egy tehetség útját. Az első korcsoportba tartozókat az jellemzi, hogy: látásuk naiv, fejből rajzolnak, mindent mernek. A naiv látás a legkezdetlegesebb ákom-bákomnak is határozott tartalmat tulajdonít. A képzelőerő nem áll meg a papirra vetett vonalaknál, de körülhálózza azt egy egész mesevilággal, amit a gyermek igen gyakran elmond rajzolás közben, vagy később odairja magyarázatképen rajzához. A rajz a közlés egy része. Az anyagot (ceruza, kréta, papir) ösztönösen kezelik, nem félnek hát nehézségeitől s merész lendülettel sokszor meglepően merész eredményekhez jutnak vele. A naiv gyermek emlékezetből, fejből rajzol, a rajzolás játék számára, mentes tehát minden gátlástól. Nem azt rajzolja elsősorban, amit lát, hanem amit tud, úgy ahogy tudja, s meglepődik, ha valaki nem azt látja benne, amit ő. Amilyen arányban tudatosodik, — főleg a tanítás folytán — világképe, olyan arányban veszti el naiv látását s válik bátortalanná. A helyes pedagógia tehát tápot ad a gyermek játékos rajzolgatásának, s a látás tudatosodása arányában fokozatosan tudatosítja a rajzát is. Ellenkező esetben a gyermek már utánzó ösztönénél fogva is felnőttek rajzait kezdi másolni, — aminek semmi köze lelkivilágához, tehát értéke némi technikai tökéletesedéstől eltekintve semmi, sőt káros, mert a másolgató rendszerint meghasonlik a saját naiv