Református teológiai akadémia és gimnázium, Pápa, 1937

V. A református vallási nevelés és a rajz- és írástanítás tankerületünkben ; diáklevelezés kollégiumunkban

— 44 — alkotásaival, igazi énjével. (Ennek az állításnak igazolására ilyen példákat is kiállítottunk.) Ebben a korban — ha szerét ejtheti — minden gyerek szívesen rajzol. A rajztehetség rendszerint már itt is kiütközik, főleg abban, hogy az érzelmi elem felülmúlja alkotásaiban az értelmit, s kifejlődése gyorsabb ütemü az átlagnál. Egy tehetség rajzának a hitelét a többi rajza adja meg, azért itt is a felsőbb csoportoknál is igyekeztünk több munkával szerepeltetni egy-egy rajzolót, ahol csak lehetett. Érdekes bepillantás nyílik így a legkisebb korban is megnyilvánuló egyéniségekbe. A második korcsoportra jellemző, hogy: a látás tudatosodik, megfigyelnek, merészségük alábbhagy. Még 11 — 12 éves korban sok gyereknél feltaláljuk a játékos kifejező rajzra való hajlandóságot, amint azt az I., II., III. keretekben láthatjuk. A te­hetségek azonban már ebben a korban elhagyják a mozgalmas tömegjeleneteket, s főleg a tájkép felé fordulnak. A IV., VI. keretekben a közvetett majd köz­vetlen természetmegfigyelés kitűnő példáit látjuk. Az V., VII., VIII. keretek anyaga arra mutat példát, milyen eredményeket lehet különleges irányítás mellett a tervezés, grafikus természettanulmány s linóleummetszés terén elérni 11 — 14 éves gyerekekkel. A linómetszeteknél figyelmen kívül hagytuk a má­solást, komplikáltabb építészeti ábrázolásoknál a hűség érdekében megenged­hetőnek tartottuk fényképek feldolgozását fekete-fehérbe. Ez is olyan terület (lásd a linómetsző diákok fényképét), amire érdemes rászabadítani az ifjúságot A harmadik korcsoportnál a tehetségesek közül kiválik a java, s ural­kodóvá lesz. Kezdő művészek, természet után dolgoznak, azt merik, amit látnak. Míg a balra s jobbra felsorakozó csendéleteknél és tájképeknél több tehetséges vízfestő s rajzoló osztozik a kereteken, a középen tömörülő fej tanulmányoknál Kerti Károly vízfestésű portréi, s Szeiffert János szénfejei dominálnak. Mindkét tavaly végzett diák idén már a Képzőművészeti Főiskolán gyarapítja ismereteit. Felvételük igazolja egy kizárólag művészi fórum jóvá­hagyását, a tehetségükbe vetett bizalmat illetőleg. Itt kiállított diákkori mun­káikhoz mérjék magukat azok, akik a kevés eredménnyel és sok munkával kecsegtető művészpálya felé akarnak orientálódni. A csendéletek és tájképek érdekesen szemléltetik, mint válik ezen a fokon a tanulmányban mind inkább a képszerűség a problémává. Pár kitömött madárról készült Studium és vázlatkönyvből kitépett lap viszont a tárgyi tudás és szorgalom fontosságát bizonyítják. Egy tehetség útjával egész külön kell foglalkozni. Egy babszemnyi kislány elkezd rajzolni. Ebben még nincs semmi különös, De a szülők fel-

Next

/
Oldalképek
Tartalom