Református teológiai akadémia és gimnázium, Pápa, 1937

III. A háromszázéves „Értekezés". A theol. akad. évnyitó ünnepélyen felolvasta Dr. Trócsányi Dezső főisk. igazgató

Í3 — tnatika és a természettudomány százada, s e modern tudománynak el keif lett végezni a nagy áttörést, át kellett törni a skolasztikus tudomány nagy ércfalát. Giordano Bruno vértanúhalált halt a Kopernikus—Kepler*féle napközpontos világmagyarázatért, Galilei meghátrált az inkvizíciós tör* vényszék előtt, Descartesot előrevitte a tények logikája, s ő megtalálta azt a magatartást, amellyel kikerülte a máglyát, s mégis elmondhatta, amire tudományos lelkiismerete indította. Az Értekezésben ismételten hangsú* lyozza: nem vagyok felforgató, nem vagyok forradalmár: legfőbb vezér* elvem: »engedelmeskedjem hazám törvényeinek és szokásainak, állhata* tosan megmaradjak abban a vallásban, melyre Isten kegyelme folytán ifjúkorom óta oktattak, s minden egyéb dologban a legmérsékeltebb s a szélsőségektől legtávolabb álló véleményeket kövessem, amelyeket a leg* eszesebb emberek, kikkel majd érintkeznem kell, zsinórmértékül fogadtak el a gyakorlati életben«. Brúnónak meg kellett halnia, mert pántheizmusa eretnekség volt s ellentétben állott egyháza felfogásával, melynek szer* zetese volt; Descartes hűvösebb fej a lángoló olasznál: gondolatrend* szerének középponti gondolata Isten, nemcsak konzervativizmusból, egy* házi lojalitásból, hanem logikus megfontolásokból kifolyólag is. Mint az Értekezésben is mondja: biztos igazságokat a matematiká* ban és a geometriában talált, viszont minden más tudományban vélemény* káoszra bukkant. Descartes most már azt gondolta, hogy a természetre vonatkozó tudományok, különösen a fizika, mivel a mozgástanra vissza* vezethető, a mozgás pedig számokkal és mértékekkel kifejezhető, szintén igazságokra vezérlő tudománnyá, exakttá tehető. A Regulae*ban egy he* lyütt azt mondja: »az ismeretre két út visz, a tapasztalás és a dedukció« (Oevres 11. 207), máshelyütt így nyilatkozik: »nincs tudomány intuició és dedukció nélkül«, amiből kiderül, hogy az intuícióra Descartes mód* szeresen kivan eljutni, nem sejtés

tszerű ötletekre és szeszélyekre gondol — hiszen külön is gúnyolja Raymundus Lullus »qualitas occulta«*it és a skolasztikus szubsztanciális formákat —, hanem az induktív szintézissel jut a tételhez, a hipotézishez, amelyből dedukcióval hozza majd le a többi tételeket. Ha így dolgozunk, mondja Descartes, »eszünk eljut mindannak exakt ismeretére, aminek megismerésére egyáltalán képes az emberi elme«. Az Értekezésben e gondolatot még pregnánsabban így fejezi ki: »ha min* dig csak arra ügyelünk, hogy ne fogadjuk el igaznak azt, ami nem az, s hogy a rendet megtartsuk, mely egyiknek a másikból leszármaztatására szükséges, akkor nincs az a távoli igazság, amelyhez végül el nem jut* nánk, s nincs oly titok, amelynek nyitjára rá ne jönnénk«. S ha egyszer így áll a dolog, a fizikai tudományok előtt nyitva az exaktság útja, de előttünk áll az a mód is, amelyen a metafizikában s általában a bölcseleti tudományokban biztos igazságokhoz, biztos tudo* mányhoz jutunk. Ezzel elérkeztünk ahhoz a ponthoz, ahol világossá válik, miért kellett