Református teológiai akadémia és gimnázium, Pápa, 1937

III. A háromszázéves „Értekezés". A theol. akad. évnyitó ünnepélyen felolvasta Dr. Trócsányi Dezső főisk. igazgató

— 12 — módszertani dióhéját kiegészítjük a Regulae sokasok találó és igaz meg* jegyzésével és gondolatával. De vájjon jobban akarjuk ismerni Descartes*ot önmagánál, midőn önmagával akarjuk kiegészíteni? Nem. Descartes ismerte önmagát és gon* dolatait, s éppen ezért az Értekezés szoros értelemben vett módszertani megjegyzéseihez hozzágondolta azt, amit nekünk hozzá kell olvasnunk, hogy kiegészítésül hozzágondolhassuk. Ha tehát Descartes*ot önmagával kiegészítjük, nem Descartes, hanem a magunk gyengesége miatt tesszük. Másrészt Descartes az Értekezést a vele együtt kiadott nagyobb tanuld mányok (Dioptrika, Meteorok, Geometria) elé mintegy bevezetőül, majd* nem azt mondhatnók »előszó« gyanánt szánta. Az előszó pedig mindig személyes, vagy a legszemélyesebb jellegű része a műnek, s a Descartes-i Értekezés valóban nagyon személyes és elsősorban személyes jellegű írás akart lenni. Majdnem azt mondhatnók, hogy »az én módszereméről van szó. Descartes el akarta mondani barátainak, akik már régen várták a remeteségben élő filozófus Írásainak publikálását, hogy közrebocsátott írásaihoz milyen úton*módon jutott el. De neki magának is lelkiszüksége volt írásban is visszaemlékezni vívódásokkal teljes lelki fejlődésére, s ugyanakkor megmutatni a világnak az igazi tudomány útját, a tudomás nyos haladás útját a hagyományos tudománnyal, az egyetemeken ural* kodó filozófiai skolasztikával szemben. Ez a skolasztika — hogy Descar* tes szavaival jellemezzem — a tudományos kutatás és vizsgálódás tárgyát illetőleg azt nézte, mit mondtak róla mások, főleg Aristoteles,, holott arra van szükség, hogy tisztán és világosan lássunk kutatásunk mezején, hogy igazolt ismeretek alapján »intuiciók«*hoz módszeres eljárással »átlátások«* hoz jussunk, s az így nyert gondolatokból dedukció útján más, új tété* leket levezessünk. Tudomány csak intuició és dedukció útján lehetséges, mondja Descartes a Regulaeban, de elmondja ezt az Értekezésben is, s a vérkeringés leírásával példát is ad az induktiv*deduktiv eljárás kapcsom latára. De midőn ezt teszi, nem ad új módszert, hiszen az emberi ész eljárása lényegileg ez volt az első szerszám elkészítése óta, helyesebben a gondolkozás maga ez: elemeket vagy fogalmakat egybegondolni s az egy gondolatból újakat alkotni. Ez az egybegondolás sokszor tudatalatt megy végbe, s úgy tűnik fel, mintha az új gondolat magától bukkanna fel, indoklás nélkül felötlenék — innen az »ötlet« szó —, máskor szán* dékos, tervszerű gondolatmunka következménye. Az emberi gondolkodás számára megadott forma a folytonos és egybekapcsolódó indukció és de* dukció, a szintézis és analizis. Miért kellett akkor egyáltalában megírni a módszerről szóló értekezést? A személyi mozzanatok, melyekre már hi* vatkoztunk, elegendők lehettek a szerző számára, de hol van e mű tudó* mánytörténeti jelentősége, miért foglalkozunk vele egyáltalában? Descartes az Értekezésben egy kortendencia harcosa, s a szaktudo* mányban is kiemelkedő képviselője. A 17. század, mint láttuk, a mate*