Református teológiai akadémia és gimnázium, Pápa, 1935

I. Görzsönyi Vargha Kálmán. 1876—1935. Irta: Ólé Sándor. (Arcképpel)

i. Qörzsönyi Vargha Kálmán. (1876—1935.) Irta: Ólé Sándor. »1935 október 30-án vettem kézhez nagybeteg esperesünknek, néhai Vargha Kálmánnak a kórágyon írott levelét, hogy mivel ő az esperesi teendőket bizonytalan ideig ellátni képtelen, — mint az ő utódjául megválasztott lelkészi főjegyző — vegyem át az esperesi hivatal vezetését. Jelentést küldött erről egyidejűleg Püspök úr őméltóságának is.« így kezdi esperesi jelentését az esperesi hivatalába azóta már be is iktatott Bakó Lajos mezőföldi esperes úr, immár néhai Görzsönyi Vargha Kálmán esperes utóda. Abból a kórágyon megírott levélből és Püspök úrhoz intézett jelentésből tudtuk meg itt Pápán, azokban a ködös októbervégi napokbian, hogy Vargha Kálmán főiskolai gondnokunk nagy beteg. Meglepett, megdöbbentett mindnyájunkat az aggasztó hír és eltöltött bennünket félelemmel. Vargha Kálmán súlyos beteg! Hiszen alig néhány héttel előbb láttuk a lelkészképesítő vizsgákon és az egyházkerületi közgyűlésen, látszólag erejének és egészségének teljességében. Tehát az elsői pillanatokban nem akartunk hitelt adni a szomorú hírnek, mikor pedigj meggyőződtünk • annak valóságáról, akkor meg lesújtott bennünket. így teltek napjaink aggodalomban november ötödikéig, amikor aztán megjelentek a szomorú hírnökök, a fekete lobogók a főiskola és a nőnevelő-intézet) épületének ormán, tudtul adva mindnyájunknak, hogy amitől féltünk, bekövetkezett: Vargha Kálmán főiskolai gondnok meghalt. Olyan lélek volt Vargha Kálmán, akiről a főiskola értesítőjének hasábjain érdemes és tanulságos megemlékeznünk. Nemcsak azért, mert főiskolai gondnok volt, mert hét évig ott állt a dunántúli egyházkerület féltékenyen őrzött intézményeinek kormányrudja mellett és őrködött felettük féltő szeretettel, hanem azért is, mert olyan diákja volt a pápai kollégiumnak, akinek életpályája tanulságokkal teljes. Nagy koncepciók nem füződnelki nevéhez, az elmúlt szörnyű sivár és keserves években elég volt megtartani azt, ami ránk maradt örökségül, de féltékenyen őrizte és két kézzel tartotta ezt a drága örökséget. Az értesítő hasábjain nem erről akarok megemlékezni, hanem arról, hogy Görzsönyi Vargha Kálmán, a későbbi főiskolai gondnok — milyen diák volt, hogyan váltotta be a hozzáfűzött reménységet, mik voltak lelkének motivumai, amelyekből Vargha Kálmán, a főiskolai gondnok elénk állt. l*