Református teológiai akadémia és gimnázium, Pápa, 1935

IV. Lelkészképzés, lelkészi továbbképzés. Irta és a theol. akadémia 1935. évi szeptember hó 26-án tartott tanévnyitó ünnepélyén felolvasta: Dr. Trócsányi Dezső theol. akad. igazgató

- 33 tanítás új és egészen más voltát, fensőbbrendűségét. Az antik tudománynyal való összemérkőzés és vitázás szükségessé tette e tudomány eszközeinek ismeretét, s a keresztyén tanítás rendszerbe öntése nem történhetett másként, mint a tudomány akkor kialakult fogalmainak igénybevételével. így indul meg a keresztyén theologia kialakulása, s ez az alakulás azóta folyik tovább belső és külső szükségszerűség szerint. A külső szükségszerűség továbbra is az, ami a megindulásnál volt: a kor műveltségével, főleg tudományával és erkölcsi felfogásával való számotvetés megkívánja a további állandó összemérkőzést és helytállást, vagy talán mondhatni: Isten ügyének az ember részéről való vakmerő, és csaki az Isten részéről való felhívással, megszólíttatással igazolható képviselése megkívánja a külsőleg való helytállást, az evangéliumi Igének a jelenkor emberéhez szóló, hatékony tolmácsolását. Ehhez pedig a theologusnak ismernie kell kora műveltségét. Tanulnia tehát m'ár ezért is kell, mégpedig nem keveset, s ez a tanulás is — mint a közmondás is mondja — állandó kell hogy maradjon: holtig tart. A keresztyén theologiának belső szükségszerűség szerinti alakulása pedig onnan ered, hogy az Ige, melyet tolmácsolni akar, Isten igéje, s ennek megértésében a haladás útja végtelen. Végtelen ez az út az egyes ember számára, s a tudomány számára egyaránt. Ebben a megértésben a theologus diákot az imádságos olvasáson kivül a theologia tudománya is támogatja. Tanulnia tehát újból kell, mégpedig nem keveset. Márpedig, ha boldog az, aki tanulhat, s boldogabb az, aki nagyot és szépet tanulhat, legboldogabbnak kell lennie a theologus diáknak. May.áqioi ol 7txco%o\ rat jtvsv^iaxi, azaz »lelkében boldog a szegény«, aki megüresítette lelkét az anyaghoz, az érzékihez, a bűnhöz tapadástól, s Istenben él, újjászületett. * * * c ;» A keresztyén theologia gazdag tudomány, s Tantervünk el is látja tanulnivalóval bőségesen a theologus diákot. Van heteként 30, néha 40 órája, s kollokválni köteles félévenként 15—20 tantárgyból. Ezek a számok ijesztők, azonban bármely szakiskolába nézzünk is be (legyen közép- vagy felsőfokú) megtaláljuk a heti 30—40 órát, ha nem is a félévenkénti 15—20 kollokviumot. Itt valóban felmerül a gondolat, hogy az extensio az intensio, a kiterjedés az elmélyedés rovására megy. Márpedig a főiskolai képzésnek, mondhatnók nagyrészt önképzésnek kell lennie. A középiskolai tanulás nagyrészt befogadó (receptív) és extenzív munka, ott a diák kész tananyagot kap igazság gyanánt: a tanítás módszere egyetlen szóban kifejezve dogmatikus. A főiskolai képzés ezzel szemben egyetlen szóba foglalva kritikai, vagy legalább is az kellene, hogy legyen. A tanár maga kritikus módszerrel dolgozik, baj azonban, hogy a diák maga nem, vagy alig ismeri a hivatkozott forrásokat, s számára a tanár kritikája nem lehet igazság, élő és ható erő, mert élő és 3