Református teológiai akadémia és gimnázium, Pápa, 1928

I. Csizmadia Lajos. Irta: Pongrácz József theol. akad. tanár

- 7 — nem csoda, Drummond könyvének állításait még élesebben kiemelte a dr. Szabó Aladár, ekkor budapesti theol. tanár tollából származó előszó, Dr. Rácz Lajos sárospataki tanár bírálja a munkát az Őrállóban s erre válaszol Csizmadia Lajos a Dunántúli Protestáns Lapban (1895). 1899-ben Erőss Lajos püspökladányi lelkésszel, a későbbi tiszántúli püspökkel keveredik vitába. Erőss versenyre hívja ki Csizmadiát, bírálja el a Dunántúli Protestáns Lap szerkesztősége, hogy melyikük tett többet az igehirdetés, a tudományos irodalom, a belmisszió, a társadalmi, az egyházépítési mozgalmak terén (Dunántúli Protestáns Lap. 1899, 169—170. hasáb). A kihívásra Csizmadia szerényen, de azért önérzettel válaszolja: »ha kivánja, szívesen elhiszem, hogy Isten több talentumot bízott kegyedre, mint reám. S talán jobban is tudta talentumait értékesíteni, mint én. De higyje el Nagytiszteletüséged, hogy nekem sem kell Lepsényben töltött hat évem miatt szégyenkeznem. A nekem adatott csekély tehetségem szerint becsületesen és híven forgolódtam az Ur szőlőjében mindenkor...« Ha Medgyasszay Vincének fentebb idézett méltatását olvassuk, igazat kell adnunk Csizmadiának: becsületesen és híven forgolódott. 1901-ben nagy változás történt életében. Megüresedett a pápai theol, akadémián a gyakorlati tanszék s az egyházkerület bizalma, az 1901 március 26-án Révkomáromban tartott gyűlésen, hat pályázó közül 40 szavazattal — hárman kaptak még kívüle összesen 9 szavazatot — theológiai tanárnak választotta meg, amely állását szeptember 1-én el is foglalta. Székfoglaló értekezését Az igehirdetés alapelvei címen 1902 szept. 11-én olvasta fel. Ennek elején bevallja, hogy a tanszéket »nem csekély gond és aggodalom között vette át«. »Egész teljességében éreztem és érzem a magamra vállalt kötelezettség és felelősség súlyát«, mert fogyatkozásait ő érzi és ismeri legjobban, de bátorsággal fog a munkához, mert tudja, hogy Isten, kinek ereje »az erőtlenségben ér teljesedést«, a hü munkást nem hagyja el soha, sőt áldását adja munkáájra. Tanári működésében legfőbb követendő irányelv gyanánt, a főiskola hagyományos szelleméhez híven azt vallja, hogy »az ifjak a tudományos kiképeztetés mellett, főleg az életre neveltessenek«. Katedráján épen 25 évet töltött; 1926 szeptember 1-én ment nyugdíjba. Mint tanár a saját szaktárgyait a legjobb angol és német theológusok nyomán dolgozta fel. Stalker, Spurgeon, Simpson, Achelis, Uhlhorn voltak főleg azok, akikre stúdiumaiban támaszkodott, de mindezeket a sajátjává tette lelkipásztorkodása sok értékes tapasztalata, melyeket szívesen belebeleszőtt magyarázataiba. Szaktárgyain kivül hosszú ideig előadta a bibliai régiségtant, a bibliai földrajzot, melyekkel nagy alapossággal foglalkozott Benzinger, Buhl, Flinders Petrie és Schneller alapján. Az ó- és újszövetségi bevezetést is sokáig ő adta elő, az ószövetségit főleg C. H. H. Wright, az újszövetségit Dods Márkius szinte klasszikus müvei alapján. Előadásait jellemezte mindenhol átütő, erős, evangéliumi hite, egyéni bibliatanulmányozás útján szerzett alapos bibliaismerete, az életet nyitott