Református teológiai akadémia és gimnázium, Pápa, 1927

II. P. Szathmáry Károly. Irta: Horváth Endre gimn. r. tanár

— 9 — biztosítsa, Várady Ádám jó hírnévnek örvendő magánintézeténél vállalt tanári állást, melynek vezetését is reá bizták, amikor a tulajdonos súlyosan megbetegedett. Bár Szathmárynak a tanítás is sok dolgot adott, a magyar nyelv és irodalmon kivül a felsőbb osztályokban a rnathematikát és históriát is tanította, ráért a múzsának is áldozni: írt regényt, elbeszéléseket, sőt a háziasszonynak, Várady Lujzá-nak társas életi beszélyeit is ő simította át. Gondolni lehet, hogy Szathmáry minden idejét igénybe vette tanári hivatása, épen ezért félbe kellett szakítania mérnöki tanulmányait s a műegyetemet elhagyva a tudományegyetem bölcsészeti karára iratkozott be, melytől 1857-ben bölcsészettudori oklevelet nyert. Ez idő alatt a Budapesti Visszhangnak, maijd a Divatcsarnoknak is segédszerkesztője volt. A szakadatlan munka évei voltak ezek, melyek leforgása alatt Szathmáry nemcsak jövőjét biztosította, de nevét is ismertté tette. 1852-ben a Budapesti Visszhang segédszerkesztőnek hívta meg s ettől kezdve úgy ennek, mint a Divatcsarnoknak hasábjain számos történeti novellája jelent meg, melyek hol fájó emlékeket szólaltatnak meg, hol egy-egy történeti személyhez fűződő kedélyes adomákat mondanak el. Bár munkakedvét szépirodalmi munkálkodásával kielégíthette, tudományszomja táplálékot követelt s így egy külföldi utazásra indult. Meglátogatta a német, francia, hollandi és svájci egyetemeket, bejárta Francia- és Angolországot, honnan gazdag tapasztalatokkal tért haza, melyeket magával vitt Máramarosszigetre, ahova 1858-ban hivták meg a liceumba tanárnak. 1862-ben elfogadta a nagyenyedi ref. kollégiumban felajánlott történelmi tanszéket, hol 1868-ig az egyetemes és hazai történelmen kivül a jogi segédtudományokat is tanította. Nagyenyed azonban nem sokáig mondhatta magáénak Szathmáryt, aki — mint a legtöbb magyar író — szintén belekerült a politikai élet forgatagába, mely kiragadta békés köréből s a csendes erdélyi városból a politikai élet centrumába sodorta. Ettől kezdve mint a Hazánk cimü lapnak szerkesztője, majd mint országgyűlési képviselő a közügyeknek lesz fáradhatatlan bajnoka. Élete vége felé minden erejével a kisdednevelés ügyének országos biztosítását sürgette. A végzet úgy akarta, hogy azon a napon fejezze be földi pályafutását, amelyen a Ház az általa szerkesztett törvényjavaslatot napirendre tűzte.