Református teológiai akadémia és gimnázium, Pápa, 1926

II. A klasszikus tanulmányok jelentősége a középiskolában. Székfoglaló értekezés. Irta Rab István gimnáziumi tanár

— 14 — Mindez nehéz munka, mert a tanülő teljes tehetségét igénybe veszi, de amily fáradságos, épp oly gyümölcsöző is. Az így megedzett elme megszokja a pontosságot, szigort, fegyelmezettséget, lelkiismeretességet nemcsak a gondolatok kifejezésében, hanem gondolkodásában is és nem hozza zavarba egyhamar az összefonódott szálak kibogozása, a bonyolult komplexum szétszedése, mert logikai habitust nyert. És a világosan és tisztángondolkodásban való ezen gyakorlottság mindig magasabbrendű és értékesebb képesség, mint az emlékezetnek holt anyaggal s puszta adatokkal telezsúfolt tarisznyája. De a módszert nem tekintve, a klasszikus nyelvek tanítását a bennük rejlő kiváló tulajdonságok is ajánlják. Anyanyelvünk ugyanis, mint élő, tehát beszélt nyelv, különféle, sokszor önkényes változtatásoknak van kitéve, ami természetesen nincs előnyére a kristályos világosságnak. Nem látható a törvényszerűség sokszor még név- és igeragozásunkban sem és szabályalkotó törekvésünk lépten-nyomon akadályokba botlik. A modern idegen nyelvek ugyanilyen változásokat mutatnak. Helyesírásuk ingadozó, nincsenek határozottan kialakult formáik s a szók eredeti alkotó elemei néha teljesen vagy annyira elhomályosultak, hogy csak a nyelvtudós képes rájuk ismerni. Ezek a nehézségek nincsenek meg az ókori nyelvekben. A latin nyelv alaktanát — mondja Zielinski

1 — a modern nyelvekkel szemben a legnagyobb világosság, tiszta átlátszóság jellemzi. Először is minden írásjelnek, betűnek meg van a maga hangértéke, tehát a kezdő tanulónak nem kell küzdenie a helyes olvasás és irás nehézségével. Ellenben pl. a francia helyesírás mily nehéz feladatokat állít a tanuló elé. Az et, est, ait mind „e"-nek hangzik; az irás különbözőségének oka a latin nyelv et, est, habeat alakjaiban van és ha ezt tudja a tanuló, helyesen fogja irni. Honneur, labeur „r"-rel végződik, mert a latin megfelelőjük honor, labor. De heure már „e"-vel végződik, mert a latinban hora nőnemű főnév felel meg neki. Ez a néhány példa is mutatja, hogy az élő nyelvekben nincs oly szilárd törvényszerűség, hogy egyes megfigyelt esetekből nyugodtan alkothatnánk szabályt; untalan eltérő jelenségekbe ütközünk és szabályalkotó ösztönünk ahelyett, hogy megerősödnék, megfúlad. A latin névhajlításban szépen látszik az okszerűség. Ugyanis a mássalhangzós töveken kivül azért van ötféle deklináció, mert a latinban öt magánhangzó van (mens-a-rum, hort-o-rum, turr-i-um, dolo-r-um, stat-u-um, r-e-rum); s az i-tövüek azért hajlíttatnak a mássalhangzós tövekhez hasonlóan, mert az „i" (mint a görögben) félhangzó. Melyik modern nyelv dicsekedhetik ily szabályossággal? Megvan-e ez a törvényszerűség a német erős, gyenge és vegyes deklinációban ? Ugyanezt a világos rendszert mutatja az igehajlítás. Az igék tövei négy hangzón végződnek: am-a-nt, doc-e-nt, plec-t-unt, aud-iunt. A mássalhangzós tövek itt a félhangzós u-tövekkel tartoznak együvé. 1 Die Antike und wir. Leipzig. 1905. Zweite Vorlesung.