Református teológiai akadémia és gimnázium, Pápa, 1926

II. A klasszikus tanulmányok jelentősége a középiskolában. Székfoglaló értekezés. Irta Rab István gimnáziumi tanár

— 7 — elfoglalt előkelő szerepéből önként következik, hogy minden a gimnázium ellen emelt kifogás túlnyomóan a klasszikus nyelvek számlájára esik.

1 S azok, akik ma a reálgimnázium híveinek vallják magukat s így legalább a latinnal megbékültek, ezt, ha nem csalódom, legnagyobb részben csak kénytelenségből tették. Mert ha a humángimnázium és reálgimnázium dilemmája helyett trilemma elé állíttatnának, a választás alighanem a harmadikra: a reáliskolára esnék. És mik a kifogások a humángimnázium és az ókori nyelvek ellen? körülbelül a következő pontokba foglalhatók össze: 1. Az ókori tanulmányok már idejüket múlták. Ami szép és jó volt bennük, azt a modern kultura már felvette magába és régen túlhaladta. S így az iskola, mely tantervében helyet ad nekik, nem szolgálja a jelent, csak a múlton rágódik s nem egyéb szellemgyötrő intézménynél. S közben rámutatnak a modern nyelvtanulás szükségesebb voltára, a természettudományok rohamos haladására, a repülőtechnika, a rádió csodáira, általában a „modern szellem "-re s ezektől várják a gimnázium agyonnyomorított páriáinak megváltását. 2. Az ókori nyelvek tanulmányozása nagyon nehéz munka. Túlságos erőfeszítést követel a tanulóktól, akik a tanulásukra fordított fáradságért a legcsekélyebb ellenértéket sem kapják meg. Mert hiszen nincs semmi praktikus hasznuk s nem járulnak hozzá az életben annyira szükséges gyakorlati érzék kifejlesztéséhez sem. 3. Következik végül az eredménytelenség. Mert ugyan ki hallott már egy gimnáziumi abiturienst latinul vagy görögül beszélni? Hiszen a modern nyelviskolák néhány hónap alatt kész németet vagy angolt csinálnak a magyarból, mig a gimnázium nyolc év alatt nem tudja elérni tanítványaival nemcsak szóbeli bírását a klasszikus nyelveknek, de még azt sem, hogy akár a legjobb növendékei is szótár nélkül olvashassák az auktorokat s megértsék akár a bennük lerakott nagy gondolatokat, akár a kifejezés formai tökéletességét. Ez sokkal inkább elérhető jó fordítások segítségével. De föltéve, hogy a tanuló eljutott az elérhető legmagasabb fokra, eredménye ennek sincs, mert az életben nem találkozván többé a klasszikusokkal, mindent elfelejt s így az eredmény ismét semmi. Mindent összefoglalva kimondják, hogy az ókori nyelvek tanítása fölösleges. Mert az iskolának a jelent szolgáló, nem-fárasztó s az életben eredményesen alkalmazható szellemi javakat kell nyújtani. A klasszikus nyelvek tanítása pedig ellenkezőleg: a multat szolgálja, fárasztó és eredménytelen. Non scholae, sed vitae! Annak a kívánalomnak, hogy a praktikus élet számára tanítsunk, megvan a jogosúltsága. De egy körülményt figyelmen kivül hagy ez a követelés. Azt t. i., hogy az ilyen irányú képzés igényei nem a humángimnáziummal s 1 V. ö. Nagy Paed. 1892. 459 1. Dóczi Imre: Irodalmi képzés a klass. fii. oktatásban.