Református teológiai akadémia és gimnázium, Pápa, 1917
VIII. Főgimnázium
83 IV. Speciális helyi jelenségek a háborúval kapcsolatban. A háború hatása a tanuló-ifjuság létszámára az 1917—18. tanévben sem volt érezhető, csak annyiban, hogy a magántanulók száma kissé megnövekedett. Megdrágította a háború a tanítást is. A köztartási díj a háború előtt való 240 K helyett az idén 700 K volt; de ezzel is csak úgy tudtunk kijönni, hogy a tanév 10 hónap helyett 8 hónapra terjedt. Drágább lett a szállás is. Mig a háború előtt 10—12 K volt a lakások átlagos havi bére, az 1917—18. tanévben már 40—50 K-t kértek a tanulóktól havonként. Fölemelték a tankönyvek, taneszközök árát is, hogy a ruhanemüekről ne is szóljunk. Bár az iskola rendkívüli segélyek kiosztásával iparkodott a taníttató szülők terhén könnyíteni, a háború mégis roppant terhet rakott a szülők vállaira. Hálával emlékezünk meg Nagyméltóságú gróf Serényi Béla volt kereskedelemügyi m. kir. Miniszter úrról, aki 1917 dec. 24-én, 92.652. sz. a. k. rendeletével ?0 kg. talpbőr, 50 kg. ökörnyak, 30 kg. felsőbőr s 50 négyzetláb boxbőr vásárlására adott engedélyt, melyet a Magyar Bőrbeszerzési r.-t.-nál meg is vettünk s kiosztottuk a tanuló-ifjuság közt. V. Szolgáink. Szolgáink közül ketten teljesítenek katonai szolgálatot. Családjuk a lefolyt tanévben is megkapta rendes fizetésüket, teendőiket pedig orosz hadifoglyok végezték. VI. Az intézettel kapcsolatban fölemlítjük, hogy a főiskolai és egyházkerületi pénztár a VH-ik és VIII-ik hadikölcsön kibocsátása alkalmával 100.000 K újabb hadikölcsönt jegyzett s így eddig összesen 600.000 K-val vett részt a hadikölcsön jegyzésében. A pápai cs. és kir. tartalékkórházakban elhelyezett sebesültek egy részének az élelmezését 1918 április l-ig a főiskolai köztartás látta el. 2. Adatok a főgimnázium 1917—18. tanévi történetéhez. A főgimnázium 1917—18. tanévi történetét a kővetkezőkben foglaljuk össze: 1. Tanári kar. Bár szorossan véve, nem a tanári karra tartozik, mégis mint személyi természetű dologról, itt emlékezünk meg arról a veszteségről, mely a győri tankerület területén levő középiskolákat s azok közt intézetünket is érte Vúrosy Tivadar tankerületi kir. főigazgatónak 1917 julius 15-én történt elhunytával. Temetésén, mely julius 17-én volt Győrben, intézetünk 6*