Református teológiai akadémia és gimnázium, Pápa, 1915

II. Izrael Mózes előtti vallásának nyomai. Irta Czeglédy Sándor

— 31 — az egész Sinai-félszigeten el volt terjedve a Holdistennek, Sinnek kultusza (ezzel áll kapcsolatban a Sinai név is), amely a fentebb vázolt astrál-theologiai monotheismusnak elterjedésére nézve olyan nagyjelentőségű volt. Már most a nép nagy részének Istene, Jahveh azonosíttatott a Holdistennel, aminek a Jahveh-fogalomra nézve az a fontos következménye lett, hogy az astralis rendszerben olyan jelentékeny szerepet játszott Holdisten tulajdonságait átvéve vihar- és vulkánistenből ő maga is astralis Istenné lett s ott is vezető helyet foglalt el, ami az ő ünnepélyes nevében Jahveh Cebaóth (= seregeknek, azaz a csillagoknak Jahvehja)-ban is kifejezésre jut. A dolgok állása tehát Mózes korában az volt, hogy az Izraelt alkotó törzsek körében a megszemélyesített természeti erők felett messze magasan állott egy astralis istenség képe, amely ugyan gyakorlati ellentétbe nem került a különböző démonokkal, de minden pillanatban alapjává lehetett az erkölcsi monotheismus egy magasabb kijelentésének. E kijelentés megtörtént Mózes által, aki sokkal jobban kimagaslott népe közül, az akkori kultura és vallás forrásaihoz sokkal közelebb állott, semhogy a Babyloniából és Asszíriából kiindult monotheistikus spekulációk elől teljesen elzárkózhatott volna. Valóban Mózes olyan társadalmi környezetben élt, hogy alig lehet róla feltételezni, mintha az ő istenfogalma is a primitiv animismus vonásaiból lett volna összeszőve. Mindazáltal a babylóniai és egyiptomi theoretikus monotheismus magában nem lett volna elegendő arra, hogy őt nagy művére megihlesse, ha nem lettek volna életének rejtelmes és magasztos órái, amikor az isteni kijelentést vette, amikor tudatára jutott, hogy Isten őt népe szabadítójáúl és az erkölcsi monotheismus megállapítójául elküldötte. Az a Jahveh, akinek kijelentését Mózes megélte, nem volt többé csillagisten, de olyan erkölcsi jellegű Isten, aki a természet erői s a csillagok tábora felett állt s aki a maga élő erkölcsi egyéniségét a történelemben Mózes áital kifejezésre juttatta akkor, amikor a népet kényuraitól megszabadította. Ennek az Istennek az önkijelentése új korszakot jelent a vallás történetében, mert ezáltal az előbb csak erőtlen és kis körökre szorítkozó theoretikus monotheismus gyakorlati és nationalis monotheismussá alakult, amely a legnagyobb erővel reagált minden, idegen eredetű kultusz ellen. Természetes azonban, hogy a mosaismusban már szinte tökéletesen meglevő gondolat azonnal nem öltött megfelelő universalistikus alakot. Mózes figyelme és munkája első sorban a maga népére irányult s a nationalis monotheismusnak feltétlenül egészen szilárdan kellett állania előbb, csak aztán ezen alapon épülhetett fel az új-szövetség vallási universalismusa. Nem szabad azt sem figyelmen kivűl hagyni, hogy az emberiség egyetemes képe s a világmindenség eszméje akkor még csak nagyon tökéletlenül élhetett az emberek szivében. Azonkívül a vallástörténeti vizsgálódás gyakran talál egymás mellett egyebütt is alacsonyabb s magasabb képzeteket Istenről, erkölcsi és természeti vonásokat, durva nationalis és universalis eszméket. A dolgok ilyen állása mellett Baentsch megállapítja, hogy ha Izrael vallását beállítjuk a nagy vallástörténeti összefüggésbe, sohasem találunk benne olyan korszakot, amikor istenfogalmának