Református teológiai akadémia és gimnázium, Pápa, 1915
II. Izrael Mózes előtti vallásának nyomai. Irta Czeglédy Sándor
- 20 — zolják! Ám vájjon mindez valószínűtlenné teszi-e a pátriárkái történetek főigazságait: hogy az igéret népének legősibb hazája Chaldaea volt, hogy Ábrahám és utódai Ur Kasdimból jutottak Arám Naharáimba s onnét kiindulva nomadizálva járták végig Kanaánt, hogy a szétszórt törzsek disparat elemei egy nyomasztó természeti csapás súlya alatt nyomultak be a termékeny Kanaánba, hogy onnan kiköltözve mint egy nép jelenjenek meg a történet színpadán, melynek homlokán az egy Jahvehnak jegye van ? Épíilhet-é merőben fikción az, hogy a későbbi évszázadok izraelitáit a pátriárkák nagy alakjaihoz a nemzetségi kötelékeken kívül még valami más, a vallási kapcsolat is fűzte? Lehetséges-é, hogy a hit tekintetében sivár és üres múltba mesterséges eszközökkel a jelen szegényes vallási életéből vittek vissza nagyhitü és herosi vallásosságú alakokat ? Mindez teljességgel lehetetlen. A pátriárkái történetek magva szilárd történeti tényként emelkedik ki a Kr. e. második évezred ködéből. A pátriárkái történetek történeti s főképp vallástörténeti értékét Valeton e gyönyörű szavai juttatják kifejezésre: „Egyetlen nép sem ismeri a maga születésének történetét. Másfelől minden nemzet, mikor a világtörténet szinpadára lép, a hagyományoknak, elbeszéléseknek és emlékeknek egész tömegét hozza magával, amelyek dalokba, mondákba szőve, egyes helyekhez fűzve, minden egyes nemzetség által az illető generáció felfogásának megfelelőleg tovább plántáltatnak. S itt nem lehet éles határt vonni a történeti és nem történeti között. Az adott anyag a nemzet saját életének reflexe, amint az a nemzeti téren hangadó férfiakban, a nép szóvivőiben és főképpen prófétáiban revelálódik különböző időkben, különböző módon, de mindig abból merítve, ami a nép kebelében él. S itt nem gondolunk mythosokra, legalább nem nagy terjedelemben, még kevésbbé szándékos fikciókra, hanem mondákra." 1 3 A néphagyományok — ez kétségtelen — jelentékeny változásoknak és eltolódásoknak vannak alávetve; de az a mag, amely legbensejükben van, változhatatlan, igaz s ilyen igaz, ilyen állandó s elvitathatatlan jellemvonásuk az ősatyákra vonatkozó történeteknek az, hogy nem annyira a nemzeti, kulturális és történeti élet, mint a hit hőseit akarják reprezentálni. Nem elvetni, nem idegen értelmet kell bele magyarázni alakjaikba, de meg kell őket érteni s e megértéssel a jelenkori bibliai tudomány még adós. A pátriárkái történetek mélyebb realitása felől még ez idő szerint inkább csak sejtelmünk van. De mind jobban érezzük, hogy e történeteknek nemcsak a rnagvuk, de külső burkolatuk, tudatos és öntudatlan vallási adataik is felhasználhatók lesznek a Mózes előtti vallási viszonyok rajzához. Hiszen lehetséges, sőt bizonyos, hogy a pátriárkák alakjait sok, későbbi korból származó vonás is ékesíti, úgy, hogy képük, amint előttünk áll, nem használható fel nyersen egy előző vallási fokozat megrajzolásához; de már most is mennyi becses, antik vonás figyelhető meg e történetekben s a vallási viszonyoknak általuk adott általános képében! Hogyan fog e vonások száma szaporodni, ha a tendenciamentes kritika kellő megértéssel és szeretettel fog e történetek felé fordulni I
