Református teológiai akadémia és gimnázium, Pápa, 1915

II. Izrael Mózes előtti vallásának nyomai. Irta Czeglédy Sándor

— 21 — Bár mindazok a kísérletek, amelyek a legutóbbi évek folyamán a pátriárka-vallás megrajzolására tétettek, eredményteleneknek látszanak, mert a Bir. Sám. könyvei által nyújtott történelmi kép létrejötte egyáltalán nem érthető egy olyan fiktiv ősmonotheismus feltételezésével, mely végtére is a vallásos eszmék olyan magas niveauját tüntetné fel, aminővel csak a nagy próféták után találkozunk, a pátriárkák történetét nem lehet egyszerűen számításon kivtil hagyni a Mózes előtti korszak vallási fejlettségére nézve. A történetkritikai iskola a maga merőben negativ álláspontjával igen sajátságos helyzetbe kerül e forrásokkal szemben. Megállapítja a pártriárkai történetek gazdag vallási tartalmát. Megállapítja, hogy e történetek nem tekinthetők a Mózes előtti kor forrásaiul, mert a királyok korának vallási és kulturális képét tárják elénk. Ám, amikor a királyok korának vallási és kulturális képét kell megrajzolni, a pátriárkák történetei közelről nem részesülnek olyan figyelemben, mint e nyilatkozatok után elvárhatnók. Ahhoz, hogy e történeteket mint a Mózes előtti vallási fejlődés forrásait használjuk s mint ilyeneket kellőleg értékeljük, meg kell jegyeznünk, hogy a pátriárkák történeteit nem lehet egyszerűen olyan elbánásban részesíteni, mint általában egy 10., 9. vagy 7. században létrejött írásművet. Nem elég konstatálni, hogy ekkor írattak le, de az irodalomtörténeti analysis segélyével keresni kell az elbeszélések anyagának történetét s nem szabad szemet hunynunk amaz óriási latitude előtt, mely a megelőző korszakokra nézve feltárul előttünk, ha figyelembe vesszük, hogy a 10. 9. században élt irói körök egyenesen bűnnek és lekiismeretlenségnek tekintették volna maguk-kigondolta elbeszéléseket feljegyezni; de a legjobb hiszeműleg csak olyasmit irtak fel, amit az elmúlt évszázadok kegyelete, igazságérzete és szeretete megszentelt. Világirodalmi analógiák mutatják, hogy adott esetben a történeti mag mint lesz mondává, mythosszá, elbeszéléssé és legendává, egy nemzet szent hagyományává. S a világirodalmi példákon gyakorolt elmék a kritika legfényesebb és legélesebb eszközeivel, ha biztosan kihámozni nem is, de legalább meg tudják közelíteni azt a történeti magot, amely a nép legrégibb hagyományaiba be van burkolva. A népek hagyományai sohasem mesék, fikciók, koholmányok, de a történetelőtti korszaknak éppen ezek a történelme. A megértő szeretet pozitív eszközözeivel kell hozzájuk fordulnunk s mindaz, ami most rejtélyes, idegenszerű s merőben használhatatlannak látszik, elénk fogja tárni a keble mélyén rejlő igazságot. Soha sem szabad figyelmen kivűl hagyni, hogy a pátriárka-történetek már feljegyzésük előtt évszázadokon keresztül forogtak a nép között s a szent történetek közlésének akkori technikájához képest sokkal szilárdabb alakban, mint azt a kritikusok általában fel szokták tételezni. Az irodalmi kritika Izrael primitiv vallási viszonyainak tisztázásában eddig igen nagy és érdekes eseményeket hozott napfényre; de magának a vallás-történeti anyagnak történetére helyezett elég nagy súlyt s megmaradva az ó-szövetségi irodalom határain belül, a Mózes előtti viszonyokat nem igen világította meg az egykori előázsiai vallási kultúra emlékeinek fényével, úgy hogy a Mózes előtti kor történetének