Református teológiai akadémia és gimnázium, Pápa, 1915

I. Farkas Dezső emlékezete. Irta Sarudy György

__ 7 — leégtek, tudjátok fiaim, azok a gyönyörű paloták, melyeket Augusztus császár márványból emeltetett. Mig így lelkesen szinezi, ecseteli az eseményeket, egy villogó szemű múzsafiu csak emelgeti s nyújtogatja a kezét, hogy engedelmet kapjon valaminek a megkérdezésére. „Nohát mit akarsz mondani, fiam?" „Csak azt szeretném tudni, tekintetes tanár úr, hogy voltak-e azok a házak asszekurálva ?" Adomázó kedélyessége mellett se volt könnyelmű ember, sőt anyagi ügyei intézésében a legrigorózusabb, aki csak annyit költött, amennyi jövedelme volt; bár nagy családja eltartása, a sűrűn látogató csapások súlya alatt nehéz gondokkal küzdött, adósságot nem csinált, a bevétel és kiadás egyensúlya nála soha meg nem billent. Az élemiszereknek, a fűszeráruknak, ruhának, ingatlanoknak folyó árát mindig nyilván tartotta s ott és úgy vásárolt, ahogy és ahol legjutányosabb. A télire való fűtőanyagot nyáron, egyszerre szokta beszerezni; míg fiatalabb ember volt, nem restelt maga kimenni az erdőre a fuvarosokkal, hogy a kikeresett jó fát egészben haza is hozzák. Nekem is ajánlotta ezt a módszert; mikor megjegyeztem, hogy nekem annyi pénzem nincs, hogy egyszerre beszerezhessem az egész évi fűtőanyagot, nagyokat pislantott bozontos szemöldökei alól s csendesen azt felelte, legyen nyugodt, kedves kolléga úr, nekem sincs; de van egy gazdag rokonom, akinek apró szívességeket szoktam tenni, elintézem adóügyeit, bérleteit; ő szokott nekem 100—150 frlot kamat nélkül kölcsönözni, amit én aztán havonként törlesztek le. Ha valamely kollégájának egy-egy munkája, vagy jelentősebb cikke jelent meg, sietett előfizetni a munkára, vagy megszerezni a napi lapot, hogy élvezhesse a szellemi táplálékot. El kellett azután magyarázni az öreg úrnak a cikk vonatkozásait, hátterét, célzásait; valóságos izgalommal várta azután a folytatást és következményeket. Ezért volt példátlanul népszerű a harciasabb ifjú tanári nemzedék előtt; mindenkori kormánypártiságát is ezért nézték el és sose vetették szemére. „Uram, mit tegyek? kenyeret adtak a gyermekeimnek! nem lehetek hálátlan!" Csöndes rezignációja sok konvulziós kedélynek. Nyugdíjba vonulásakor kilépett a tanári körből, kaszinóból stb. Mikor ennek magyarázatát kérdeztük, azzal válaszolt, hogy kevesebb jövedelem, összébb kell húzni a vitorlákat. Nagy volt az öröme, mikor tanári szolgálatához valamit segédtanárkodásából is beszámítottak s mikor az izr. polgári iskolában négy óra adására kérték föl, készséggel vállalta s nagy buzgósággal járt el ezen tisztében is; a nyugdíjazáskor elveszített lakbért így pótolta helyre háztartásában. Fölöslegesen nem költekezett, költséges kedvtelései nem voltak; keveset dohányzott s az az egy-két szivar, amit séta közben elfüstölt, rövid-, vagy legföllebb portorikó volt. Szeszes itallal nem élt, mert ez, szokta mondani, hevíti. A nagy séták után is igen keveset, s csak könnyű ételeket: tejet, pirított zsemlyét, borsatót, kását, legföllebb vagdalt húst evett; szilárdabb étel azonnal nyomta a gyomrát s elrontotta éjszakai nyugodalmát. Azt hiszem,