Református teológiai akadémia és gimnázium, Pápa, 1913
VIII. Főgimnázium
— 85 — » 68% I ne m fetel* m eg 192, azaz 32%. Az előző tanév hasonló időszakában 31% nem íelelt m egIntézetünk fenntartó testülete mindig kiváló gondot fordított arra, hogy a tanulók a tantervben kötelezően előirt tárgyakon kivül más, u. n. rendkívüli tárgyakat is tanulhassanak s olyan ügyességekre tegyenek szert, melyeknek az életben nagy hasznát veszik, gyakran egyenesen ezeknek köszönhetik boldogulásukat. Tisztán az erkölcsi nevelés szempontjából is nagyon fontosak a rendkívüli tantárgyak. Ha a tanulókat hasznosan tudjuk foglalkoztatni akkor is, midőn rendes iskolai dolgokkal nincsenek elfoglalva s olyan foglalkozást adunk nekik, amihez kedvük, tehetségük van, ami rájuk nézve nem annyira munka, mint inkább szórakozás számba megy, visszatartjuk a káros mulatozástól, amelyre ma még a kisvárosi élet is ezerféle módon csábítja. A választás magukra a tanulókra van bizva, épen azért túlterhelésről, amiről manapság annyit szeretnek beszélni, ezen a téren nem lehet szó. Minél több ismerettel lép ki a gyermek az életbe, annál biztosabb a boldogulása; pedig az iskolának az a kötelessége, hogy tanítványai boldogulását tőle telhetően előmozdítsa. Az 1913—14. tanévben a következő rendkívüli tárgyakat tanulhatták növendékeink: angol nyelv, céllövés, egészségtan, francia nyelv, gépírás, gyorsírás, mintázás, művészi rajz, német társalgás, összhangzatos éneklés, vivás, zene. Ebben a tanévben honosította meg Losonczi Jenő rajztanár a linóleummetszést, amiből az első évben is igen szép eredményt mutattak föl a tanulók. Hogy mindenkinek módjában álljon legalább egy rendkívüli tárgynak a tanulása, a legtöbb rendkívüli tágyat külön dij nélkül tanulhatták a tanulók; az az évi 6 korona, amit az angol, francia, művészi rajz és német társalgás tanulásáért fizetni kellett, oly minimális összeg, melyet a legszegényebb tanuló is megfizethet; a ref. vallású, tandíjmentes tanulók még ez alól is föl voltak mentve. 6. Vallás-erkölcsi nevelés. Azok között az érzések között, melyek szivünkben honolnak, a legboldogítóbb s a legmagasztosabb a vallásos érzés. Nem a rideg felekezetieskedés érzése ez, mely csak azt tekinti embertársának, aki vele egy templomban s egyformán imádja Istenét, hanem az a fönséges érzés, mely a veszendő embert egy magasabb régióba emeli, az élet minden viszontagsága között megnyugvással tölti el s azt súgja, hogy mindenkiben testvérünket lássuk. Ezt az érzést ápoltuk tanítványainkban, mert meggyőződésünk, hogy ezzel egyebek között az erkölcsi nevelés nagy érdekeit is szolgáltuk. Akinek a szivében ott van az igazi vallásosság, legyen bármilyen hiten is, az erkölcstelen ember nem lehet soha. Mert mindannyiszor, ahányszor rosszat akar cselekedni, fölszólal lelkiismerete s visszatartja a rosztól. Hogy ezt az érzést minél erősebbé tegyük tanítványaink lelkében, a tanítási órákat mindennap imádkozással kezdtük s azzal is végeztük; a ref.
