Református teológiai akadémia és gimnázium, Pápa, 1912

IV. Adatok a főiskola 1912—13. tanévi történetéhez

— 79 — okt. 31-érői, a reformáció emlékünnepéről emlékezem meg, amelyet főiskolánk ez évben is a theol. önképzőkör közreműködésével ünnepelt meg. A vallásos nevelés és a rendszeres oktatás mellett nagy gondot fordítottak tanártestületeink az önmunkásság előmozdítására és hogy nem eredmény nélkül, kétségtelenül mutatják a theológiai és a főiskolai önképzőköröknek a működése, amely utóbbiról a körnek ifjúsági elnöke fog beszámolni. Itt csak annyit említek fel, hogy már régóta voltak ilyen eredményesek a főiskolai pályázatok, amennyiben a négy kitűzött pályakérdés mindegyikére érkezett be pályamunka és pedig három nemcsak terjedelmére, hanem tartalmára is dicséretet érdemlő, úgy, hogy a tanártestület két pályamunkát feltétlenül, egyet feltételesen, illetve megfelelő átdolgozással jutalomra tartott érdemesnek. És e részben a jövő tanévtől még többet várunk, amennyiben jelenté­kenyen megnövekedett a pályadijak, illetve tételek száma is, részint két érde­mes kartársunk áldozatkészségéből, részint különösen a Néprajzi Társaság jóindulatából, amely ittléte alkalmával néprajzi munkálatokra úgy a theológiai, mint a főgimnáziumi tanulók számára több értékes pályadijat tűzött ki. Nem kevesebb hálára és köszönetre érdemesek azok az adományok, amelyeket részint a tanulók, részint a főiskola segélyzésére tettek régibb és újabb nagylelkű jóltevőink, alapítóink. Első helyen kell ezek között megemlé­keznem gróf Esterházy Pálról, ki ez évben is 48 köbméter tűzifát adományo­zott felerészben a köztartás, felerészben a főiskola részére, továbbá a Pápai Takarékpénztár Részvénytársaságról, amely 200 koronát a szegény tanulók segélyezésére, 200 koronát a főiskola közszükségleteire szavazott meg. Szintén állandó jóltevőink sorában foglal helyet főiskolánk örökös tiszteletbeli gond­noka dr. Darányi Ignác, aki 200 koronát s Kádár Kálmán egyhezker. vil. tanács­bíró, aki 10 kötet értékes munkát ajándékozott a szorgalmas tanulók segélye­zésére. Jóltevőink díszes sorába ez évben lépett be dr. Györffy Zoltán tapolczai ügyvéd úr, aki 100—100 koronát adományozott két szorgalmas, jó magavise­letű és munkás papnövendék, illetve főgimn. tanuló jutalmazására, valamint Patay Károly úr, a barsi egyházmegye esperese a főgimnáziumi internátus javára tett 300 koronás alapítványával. Ebben az évben nyílik meg továbbá a Thaly Kálmán-féle 5000 koronás alapítvány, amelynek kamata a magyar irodalomtörténetből legkiválóbb előmenetelt felmutató növendék jutalmazására szolgál, továbbá az Adria biztosító-társulat 300 koronás alapítványa, amelyből egy papnövendék, főgimnáziumi és nőnevelő-intézeti tanuló élvez 100—100 kor. segélyt. De talán legjellemzőbb és legszebb alapítványa a lefolyt tanévnek az az összeg: 1250 K, amelyet főgimnáziumunk ifjai gyűjtöttek hálából, tiszteletből és szeretetből annak a férfiúnak az emlékünnepére, aki valóban emlékezetessé tette nemcsak működését, de kedves egyéniségét is főiskolánk történetében. Czike Lajos főiskolai e. gondnok ez a mindnyájunk által tisztelt és szeretett férfiú, akinek ötven éves lelkészi és husz éves főiskolai gondnoki működését a f. év tavaszán ünnepelte egyházkerületünk s vele együtt összes tanintézeteink.

Next

/
Oldalképek
Tartalom