Református teológiai akadémia és gimnázium, Pápa, 1912
VII. Főgimnázium
— 102 — Hazának, Tudománynak" szolgáltunk az 1912—13. tanévben is, amint szolgáltak elődeink 1531 óta, közel 400 esztendeje. Hogy miként szolgáltunk ? arról az 1913 junius 15—27. napjain tartott évzáró vizsgálatokon számoltunk be. Ezeknek a vizsgálatoknak a sorrendjét másutt közöljük. 5. 3anulmángi ügyek. Intézetünk segélyezése tárgyában a közoktatásügyi kormánnyal kötött Szerződés értelmében az állami középiskolák számára megállapított Tanterv szerint tanítottunk, csak a ref. vallás és éneklés tanítása történt a konventi tanterv szerint. Talán maradiság vádja illet bennünket, de még mi mindeddig nem hoztuk be az újabbkori pedagógia két legnagyobb vívmányát, t. i. az egyfolytában való tanítást s a másfélórás leckeórák intézményét. Nem hoztuk be, mert mindeddig nem tudtunk meggyőződni, hogy akár az egyik, akár a másik hasznos lenne az ifjúságra nézve. Bizonyos, hogy kivált nagv városokban, elsősorban magában a fővárosban vannak kényszerítő körülmények, melyek főleg az egyfolytában való tanítást kívánatossá teszik; de uniformizálni a tanítást az egész vonalon veszedelmes kísérletezés. Merően mások egy vidéki városban működő intézet viszonyai, mint egy fővárosi intézetéi s nagy hiba, mikor mindkettőt egy kaptafára akarjuk húzni. Aminthogy minden egyes gyermekkel más-más módon kell bánnunk, ha azt akarjuk, hogy nevelői munkánk sikeres legyen, így minden intézetben más-más eljárást kell követnünk. Minél tovább van a gyermek az iskola gondozó vezetése alatt, annál jobb; szabadjára hagyni egy fejlődésben levő gyermeket, veszélyes dolog. A tanítás sikere elsősorban a tanár munkájától függ; sokat tesz a jó tanterv; de emellett a két tényező mellett nagy befolyással van a sikerre az is, hogy milyen az anyag, amellyel az iskola dolgozik? Ebben a tekintetben kevés panaszra van okunk. Ami tanítványaink szellemi képességét illeti, ebben a tekintetben bármely hazai középiskolával fölvehetjük a versenyt, sőt a legtöbbnél kedvezőbb helyzetben vagyunk. Hazánk egy nagy, kultura tekintetében előrehaladott vidékéről: a Dunántúlról sorozzuk tanítványainkat s bizony nem a vagyonos családok köréből, hanem legtöbbször a szegény emberek fiai közül, akiknek szülői nagyon, de nagyon megfontolják, mielőtt rászánják magukat, hogy gyermeküket a szülői háztól elküldjék, felsőbb iskolába adják. A vagyonos ember vagy előkelő állásban levő ember fia, egy nálunk uralkodó, hibás társadalmi fölfogás után indulva, akár van tehetsége rá, akár nincs, végigjárja a középiskola osztályait, gyötrelmére magának s tanárainak, kárára a társadalomnak; a szegény ember fia csak úgy tanulhat, ha esze, szorgalma van, mert segélyt másként nem kaphat. A mi iskolánk igazán a szegények iskolája! Ha a lelkész- és tanító urak a falusi iskolában fölismerik egy-egy szegény fiúban a tehetséget, beajánlják, elhozzák Pápára s ezekből lesznek a magyar közművelődés buzgó munkásai s bizony nem egyszer zászlóvivői is. Ha olykor-olykor félreismerik egyik-másik fiúnak a tehetségét vagy túlbecsülik, a tévedés mihamar kitűnik; de általában ebben a tekintetben is nemes munkát végeznek a lelkész urak s a tanító urak.
