Református teológiai akadémia és gimnázium, Pápa, 1911

VI. Theológia akadémia

VI. Theológiai akadémia. 1. Adatok a theológiai akadémia 1911—12. tanévi történetéhez. Theológiai akadémiánkon az előadások a tanév ünnepélyes megnyitása után megkezdődtek s az első félév végéig, január 5-ig zavartalanul folytak. Az első félévi párbeszédes vizsgák január 8—27-ig tartattak. A második fél­évi előadásokat február 1-én kezdettük meg és május 15-én zártuk be, s a félévet befejező kollokviumok május 20-tól junius 15-ig folytak le. A kollokviumokon, úgy az első, mint a második félévben jelen volt dr. Antal Gábor, egyházkerületünk püspöke. A tanév elején, mint a főiskolai igazgatói jelentésben is fel van említve, a Budapesten ülésezett „Presbiteri Világszövetségének mintegy 40 angol, skót, ir és kanadai és két svájci dele­gátusa tisztelték meg látogatásukkal intézetünket. Nem sokkal utánuk szintén ellátogatott hozzánk Davidson F. úr, a vasárnapi iskolák világszövetségének megbízottja, aki Pongrácz József h. theol. tanár tolmácsolása mellett buzdító beszédet intézett a theol. ifjúsághoz. Hallgatóinknak önmunkásságáról és a tanulmányaikban való előmene­teléről ez Értesítő megfelelő lapjain adunk számot. Kötelességszerűen fel kell itt említenünk, hogy az előadott tantárgyak megválasztásában az e tanévben életbe léptetett új „Tanulmányi Rend"-hez alkalmazkodtunk. E tanterv által fölvett s kötelező új tantárgyak, mint a Nemzetgazdaságtan és Jogi ismeretek előadattak, valamint kötelezővé tétetett az eddig is előadatott Közegészségtan és a három főbb európai nyelv közül (angol, francia, német) egy minden hallgatóra nézve. A praktika theológiából is a IV. évfolyamon előadott Cura pastoralis és Belmissió elmélete mellett előadatott ugyané disciplinákba való Bevezetés az I. évfolyamon. Mig a Cura pastoralis és a Belmissió elméleté­ben behatóan ismertetett egyházi, társadalmi, emberbaráti mozgalmak és munkákban való gyakorlati kiképzés — melyre az új Tanulmányi Rend mél­tán oly nagy súlyt fektet — csak annyiban valósíttatott meg, amennyiben hallgatóink a helybeli gyülekezetben és a főiskola kebelében eddig meglevő belmissiói munkákban vettek tevékeny részt. Úgymint: a gyülekezet körében rendezett vallásos estélyeken és szeretetvendégségeken felolvasásaikkal és szavalataikkal szerepeltek, valamint a Ker. Diák-Egyesület és a Konfirmált

Next

/
Oldalképek
Tartalom