Református teológiai akadémia és gimnázium, Pápa, 1911

VI. Theológia akadémia

— 41 — ifjak összejövetelein. Továbbá vezették a vasárnapi iskolákat és a bibliaolvasó köröket és a theológiai Önképző-körben és vita-versenyeken foglalkoztak az egyház építésére irányuló aktuális kérdésekkel. A tanári testület hivatása érze­tétől áthatva eddig is buzdította az ifjúságot a helyi belmissiói munkákban való részvételre, most pedig rajta van, hogy az új tanterv rendelkezését foko­zatosan megvalósítsa, őket az összes egyháztársadalmi munkákkal ne csak megismertesse, hanem azokban a lehetőleg ki is képezze. Ugyancsak fel kell említenünk azt is, hogy a szorgalomidő alatt minden napon rendes istenitiszteletet tartottunk, melyeken hallgatóink felváltva imád­koztak s ezenkívül a helybeli gyülekezet templomában is végezték vasárnap délutánonként és hétköznaponként az istenitiszteletet. Október 31-én pedig reformációi emlékünnepélyt rendeztek. Tantestületünkben a Pápa városa által országgyűlési képviselővé válasz­tott dr. Antal Géza kartársunkat az egyházkerületi közgyűlés megbízása foly­tán ez évben is Pongrácz József helyettesítette. A jogi ismeretekre való okta­tást dr. Molnár Imre, helybeli ügyvéd úr volt szives felkérés folytán elvállalni. Ami hallgatóink anyagi segélyezését illeti, elsősorban a főtiszteletü egyházkerület áldozatkészsége említendő fel. Egyházkerületünk ez évben is összesen közel 5600 koronával segélyezett 42 ifjút, a kifejtett szorgalmuk és maguk viselete tekintetbe vételével fejenként 200—150—100 koronával. Ezen­kívül az alumneumi alapból, a főiskolai és az önképzőkörök pályadíjaiból és a három főünnepi legációból jelentékeny segélyben (30—100 K-val) részesül­tek a buzgó egyháztagok munkás szeretetéből. Köszönettel kell megemlékez­nünk a nagyt. mezőföldi és pápai egyházmegyékről is, mint amelyek szives adományaikkal évről-évre támogatják a theol. önképzőkört; úgyszinte Kádár Kálmán úrról, a barsi egyházmegye kerületi képviselőjéről és tornai egyház­megyei gondnokról, aki Mitrovics Gyula „Összegyűjtött papi dolgozataidnak immár VI. kötetének 10 példányát küldötte meg a szorgalmasabb theológusok közt való kiosztás végett. Fogadják e kegyességükért e helyen is hálás köszönetünket! Sajnálatos azonban, hogy mig egyházkerületünk segélyezésével módot és alkalmat nyújt még a szegényebb sorsú ifjaknak, hogy anyagi gondoktól menten képezhessék magukat jövendő hivatásukra: addig a folyton tartó káplánhiány miatt a püspök úr ez évben is 8 ifjút volt kénytelen segéd­lelkészül kibocsátani. Fájdalmas részvéttel kell megemlékeznünk arról is, hogy a halál is meg­követelte ez évben áldozatait, két derék, szorgalmas és törekvő ifjút ragadott el tőlünk: Bolla Sándor III. é. és Tóth Endre I. é. papnövendékeket. Amaz 1911 november 4-én, emez 1912 március 27-én hunyt el, gyászba borítva szerető családjukat, barátaikat, ismerőseiket és tanáraikat. Legyen pihenésük csendes, emlékezetük áldott!

Next

/
Oldalképek
Tartalom