Református teológiai akadémia és gimnázium, Pápa, 1911

II. A középiskolai énektanításról és annak módszeréről. Székfoglaló értekezés. Irta s az 1911 szept. 5-én tartott tanévmegnyitó ünnepélyen fölolvasta Tóth Lajos főisk. ének- és zenetanár

— 26 — Ha tehát én mostani felolvasásomban a kritika bonckését merem használni a konventi tanterv, jobban mondva annak módszeres utasításai egyikmásik része felett: ezzel korántsem akarom kisebbíteni a tanterv készítőinek tudását, sem a tárgyhoz való szakértelmét. Hanem mintegy igazolom magamat előre, hogy — tankönyv hiányában — miért nem tarthatom magamat a tanterv módszeres utasításaihoz. A tanterv teljesen egységesnek és szorosan összefüggőnek tekinti az egyházi énekek, világi dalok és az elméleti rész tanítását. Véleményem szerint azonban éles határvonal választja el, különösen a kezdő fokon az egyházi énekek tanítását a világi darabok és az elméleti rész tanításától, a módszert illetőleg. Azért röviden kifejteni óhajtom : 1. Az egyházi énekek tanításának jelentőségét és gyakorlati betanítási módját; 2. A világi dalok és zeneelméleti rész tanításának módszerére vonatkozólag egynémely dolgot a konventi tanterv és annak utasításaival szemben. I. Mielőtt a középiskolai énektanításnak, mint tulajdonképeni szaktárgynak, céljára és követhető módszerére áttérnék, meg kell emlékeznem azon különbségről, mely református középiskoláinkat a hasonló állami iskoláktól elválasztja. Nálunk ugyanis az énektanítás egyik főcélja egyházi énekeinknek betanítása és teljes begyakorlása, ami az állami intézeteknél — tekintve azok felekezet nélküli jellegét — egyáltalán nem fordul elő. Egyházi énekeink tanításával óhajtjuk elérni azt a célt, hogy középiskolát végzett növendékeink vallásos érzületét folyton ébren tartsuk, erősítsük, a templombajárási kedvet fölélesszük, a közistenitiszteleten való részvételt, a többi hivőkkel együtt való buzgó éneklést mintegy életszükségletévé tegyük. — Bizony-bizony, ma talán sokkal inkább szükség van rá, mint bármikor volt, hogy a vallásosságot minden eszközzel igyekezzünk előmozdítani és pedig nemcsak a köznépnél, hanem főként müveit középosztályunknál. Hiszen ez az osztály az, mely hivatva van a milliók tömegét példájával, magatartásával, sőt oktatásával irányítani. Sajnos, ezt mindinkább kisebb mértékben tapasztaljuk, t. i. a helyes irányban való vezetést és irányítást. Intelligens középosztályunk nagy része — ha nem mondhatjuk is vallástalannak — vagy egyáltalán közönyös vallásával szemben, vagy — és ez a szomorú jelenség — egyenesen felekezetietlen. És még hozzá a legnagyobb baj, hogy épen ez utóbbiak törődnek legjobban a köznéppel s igyekeznek azokat saját eszméiknek megnyerni. így aztán a sokkal csekélyebb műveltségű, aprólékos dolgokon felülemelkedni nem tudó néptömegekből lesz istentagadó, de egyúttal embertársait — sőt vezetőit — sem sokba vevő, önnön magával is elégedetlen embercsoport. Hiába, ha megfosztanak valakit hitétől, vallásától, annak jó következményei nem lehetnek.