Református teológiai akadémia és gimnázium, Pápa, 1911

II. A középiskolai énektanításról és annak módszeréről. Székfoglaló értekezés. Irta s az 1911 szept. 5-én tartott tanévmegnyitó ünnepélyen fölolvasta Tóth Lajos főisk. ének- és zenetanár

— 27 — Hogy kelleténél hosszabban ne időzzem ezen — látszólag ide nem is tartozó — tárgynál, röviden végzem azzal, hogy — az én felfogásom szerint — az emberi elme minden tudása, magas képzettsége elé számtalanszor kerül általunk megérthetlen dolog, de érnek bennünket csapások és szenvedések, mikor az ész, a mindenhatónak hitt ész megáll s ilyenkor keres az ember egy, az ésszel fel nem fogható, emberi elmétől ki nem magyarázható vigasztalást, segítséget, melyet csak a vallás adhat meg. Ezért kell nekünk minden úton és módon törekednünk, hogy a vallásos érzést becsepegtessük növendékeink szivébe és lelkébe. Ennek egyik eszköze, hathatós előmozdítója felekezeti énekeinknek gondos és alapos betanítása. Az észszerüség hozza magával, hogy egyházi énekeink közül azokat tanítsuk be elébb, amelyek istenitiszteleteink alkalmával leginkább használatosak ; továbbá a tanterv utasítása szerint az énektanításnak tekintetbe kell venni az egyes ünnepi alkalmakat is. — Úgyde sem a közistenitiszteletek énekeinek kiválasztásakor, sem a vallástanítással kapcsolatban levő énekversek betanításánál, sem végül ünnepeink alkalmával nem lehet figyelembe venni, hogy az énektanítás elméleti része bizonyos időben és osztályban mennyire haladt már előre, beilleszthető-e az ének minden ugrás nélkül a többi tananyag közé ? És mégis az éneket be kell tanítani. Már ebből látható, hogy a gimnázium 1-ső osztályában az egyházi énekeknek hangjegyek alapján való tanítása ki van zárva. Ki van zárva már csak azért is, inert mindössze 3—4 egyházi énekünk van, melyeket az I-ső osztály hangköréül kijelölt c—€ hangkörbe be lehet illeszteni. Pedig még ezeknél sem mindig C dur a hangnem, ami kissé nehezíti a dolgot. — Sőt még a II—ik: osztályban is, kivált eleinte, sok akadály kerül a hangjegy szerint való énektanítás (egyházi ének) elé, tekintetbe véve, hogy énekeink legnagyobb része nem a mai hangrendszeren — a kemény és lágy hanglépcsőkön — épült fel. Nem lehet említés nélkül hagynom azt sem, miszerint az egyes énekeknél nem elégséges azoknak csak dallamát és kezdő versét betanítani, hanem gyakorolni kell a használatos verseket is. — Ez a tény pedig rávezet bennünket arra, hogy a későbbi fokon és az egyházi énekek tanításánál a hangjegyek alapján történt betanítás után jön még a nagyobb dolog: a teljes begyakorlás és pedig oly mértékben való begyakorlás, hogy a növendékek az iskolából kikerülvén, még évtizedek múlva is megőrizzék emlékükben azokat. Csak így lehet gyümölcsöző, egyházi szempontból igazán értékes az egyházi énekek betanítása. Az eddigiekhez még két dolgot kivánok felemlíteni. Egyik az, hogy a gimnáziumba jövő növendékek már az elemi iskolában mindnyájan tanulták használatosabb egyházi énekeinket. Ennélfogva a hangjegy szerint való éneklésnél nem is ügyelnek azok a hangközökre, hanem csupán emlékezetökből éneklik a dallamot, tekintet nélkül a hangjegyek nevére. — Az is megtörténik azon- # ban, hogy némely éneket hibásan tanultak be eredetileg a növendékek. Ilyenkor aztán megbecsülhetetlen a hangjegyek szerint való éneklés, amennyiben a