Református teológiai akadémia és gimnázium, Pápa, 1910

I. Váli Ferenc emlékezete. Emlékünnepély születésének 100-ik évfordulója alkalmából, 1910 szeptember 30-án

— 6 — Mily végetlen becsület-érzet nyilatkozott meg Váli Ferencben akkor, amikor még az adó alá eső jövedelem bevallásánál is tartózkodott a valótlan adatok bejegyzésétől; mily erős hazafiság, amidőn a nemzeti passzív ellenállás korszakában inkább beengedte a végrehajtást foganatosító katonák lovait lakásába köttetni, minthogy néhány krajcár adóhátralékát megfizette volna; mily nagy szerénység és előzékenység, amikor Őt az utcán a köszöntésben senki, még saját tanítványai sem birták megelőzni. Bizony, ha Váli Ferenc fényes, nagy jellemének csak így egyes szilánkjait mutatjuk is fel és tekintjük is meg, csodálattal kell Ő reá feltekintenünk és magunkba szállva felsóhajtanunk, az eszményi felfogásnak mily magaslatán állott Ő az akkori és a mai közfelfogással szemben! Ezért hálával gondolva az isteni gondviselésre, hogy Őt e főiskolának oktatóul, példányképül, nekünk, volt tanítványainak, bölcs vezérünkül, útmutatónkul, gondviselő édes atyánkul adta; ezen mai szép ünnepélyünket, amelyen, mint Váli Ferenc születésének századik évfordulóján egykori kiváló tanára iránti háláját kivánja leróni a pápai református főiskola és a dunántúli református egyházkerület, az igaz gyermeki hálaérzet édes örömével, az ünnepélyt ezennel megnyitom. b) Váli Ferenc életrajza. — Irta és fölolvasta: Barcsi József főgimn. tanár. — Főtiszteletü és Nagyméltóságú Egyházkerületi Közgyűlés! Igen tisztelt Ünneplő Közönség! A főiskolai tanári kar megtisztelő határozata folytán abban a megbízatásban részesültem, hogy a kerületi főiskola egy igen kiváló, emlékében is szeretve tisztelt volt tanárának, Váli Ferencnek életét, működését rövid életrajz keretében ez alkalommal gyenge erőmből kitelhetőleg méltassam. Örömmel ragadom meg az alkalmat, hogy magyar hazánk és nemzetünk, református egyházunk és vallásunk e hű fiának eredményben gazdag tanári működése, embertársai szeretetében és becsülésében eltöltött hosszú élete előtt a megillető tisztelet hangján, a hála és köszönet szavával elismerésünk adóját lerójam. Bár érzem, hogy a feladat, mellyel megbízattam, nem könnyű, s bár éreznem kell azt a nagy erkölcsi súlyt, mely Váli Ferenc nevével, egész lényével mintegy együtt jár, úgyis mint református tanárnak, úgyis mint magyar honfiúnak, s ha mégis reményt táplálok némi siker eléréséhez, úgy merítem azt a hazaszeretet azon kiapadhatatlan bőséges forrásából, mely az ő igen jó szivét táplálta, és a mi református egyházunkhoz való önfeláldozó ragaszkodásából, mely őt minden szépre, jóra serkentette. Hiszen Váli Ferenc nemcsak tanítványainak, akik az ő szavát hallották, akik jóságos arcát látták — volt nevelője, oktatója, hanem példányképe kell hogy legyen szeretetben, jóságban,