Református teológiai akadémia és gimnázium, Pápa, 1910

I. Váli Ferenc emlékezete. Emlékünnepély születésének 100-ik évfordulója alkalmából, 1910 szeptember 30-án

— 7 — a kötelességek pontos teljesítésében az utókornak is, most, születésének évszázados fordulóján. Mert valamint a letűnt századok alkotják Magyarország ezeréves életét, úgy a Váli Ferencek lankadatlan buzgalma, kitartó munkássága adott ezen századoknak tartalmat s értéket a nemzet életében. Elvesztésük felett érzett fájdalmunkat enyhítse azon tudat, hogy ha az isteni gondviselés jónak látta a szenvedések özönét zúdítani a magyar nemzetre, a református egyházra s annak iskoláira, úgy adott erős lelket azoknak elviseléséhez s támasztott kiváló férfiakat a kitartó küzdelemhez, a győzelem kivivására. Ilyen férfiú volt Váli Ferenc, ilyenek voltak nagynevű tanártársai, kiknek emlékét a közelmúltban ünnepelte meg a főtiszteletü egyházkerület főiskolájával együtt. Emeljük jelen ünnepélyünkkel őt is a kegyeletes megemlékezés dicső polcára, oda, ahol kortársai vannak, akikkel együtt élt és együtt munkálkodott. Váli Ferenc 1810 szeptember 30-án született Magyar-Sókon, Nyitramegyében, a Vág folyó termékeny vidékén, hol jómódú községek és virágzó református egyházak vannak. Hasonló nevü atyja ott lelkész és édes anyja, Pályi Erzsébet, a neszmélyi pap leánya volt. Fiúgyermek csak egy volt a családban, leány pedig öt, kik közül egyik öregebb és négy fiatalabb volt Váli Ferencnél és részint tanítók, részint gazdálkodó nemes családok tagjaihoz mentek férjhez. Az idősebb Váli leánynak fia, Kovács Vince, csilizradványi ref. lelkész, kinek neveléséről a mi Váli Ferencünk gondoskodott, amint azt egy alkalommal szeretett nénjének meg is ígérte, ha a fiúban tehetség mutatkozik a tanulásra. 1857-től kezdve részint saját házánál látta el koszttal, részint a konviktuson helyezte el a saját költségén, mert amint testvérei is elismerték róla, ő igen jó szivü, takarékos fiatalember volt, aki testvéreit is igen szerette. Atyjáról Rácz Elemér magyar-sóki ref. lelkész úr azt mondja, hogy 1806-ban, midőn Magyar-Sókon az egyházi anyakönyvvezetés kezdetét vette, már ott lelkész volt, s 1818 október végén onnan eltávozott. A komáromi ref. egyház házasultak esketési anyakönyvének följegyzése 1839 szeptember 30-ról id. Váli Ferencet, mint madi lelkészt említi. Ugyancsak a komáromi egyháztanács jegyzőkönyve 1845 április 13-án bekövetkezett haláláról tesz említést. Az Ihász-, Jókai-Váli-család szives közlése szerint: iskoláit Losonczon, Pozsonyban, Komáromban, felsőbb tanulmányait pedig Pápán végezte. 18 éves kora óta saját erejéből tartotta fenn magát, sőt mivel atyja éveken át súlyos betegségben szenvedett, a segédlelkészt is ő, a hálás fiu fizette. Pápára 1827-ben jött, amikor már hegedni kezdtek a pápai egyháznak a vallási üldözések idejében kapott sebei. A türelmi rendelet megjelenése után az egyház visszahozza a két osztállyá zsugorodott iskoláját Nagy Mihály tanítóval Tévéiről, ki ott az elárvult iskolát gondozta, élesztgette. A pápai egyház valóságos gigászi munkát végez azzal, hogy tagjai bár számban és az anyagiakban megfogyatkoztak, mégis egypár év alatt az új templomnak és iskolának helyet szerez és ezeket fel is építi. 1788-ban felépült az ó-kollégium SzentLászló-utcai egyemeletes része és 1793-ban már a Főiskola-utcai kétemeletes épülete is. Az egyház feláldozta a második lelkészi állását és Márton István új