Református teológiai akadémia és gimnázium, Pápa, 1910

I. Váli Ferenc emlékezete. Emlékünnepély születésének 100-ik évfordulója alkalmából, 1910 szeptember 30-án

— 32 így bizony előfordult, hogy a karácsonyi, húsvéti, pünkösdi ünnepek alkalmával nem jött meg a várva-várt útiköltség, nem a posta késedelmeskedése miatt, sem nem vasúti üzemzavarok miatt, hanem abból az egyszerű okból, mert a szülők nem voltak képesek megküldeni azt. A tanulók ilyenkor egész bizalommal fordultak csapatosan a jó Váli bácsihoz, ki egy percre sem habozott kisegíteni őket a nehéz anyagi helyzetből, amiért azután a legtöbben — mert csak elenyésző csekély volt azoknak a hitványoknak száma, kik a segélyt visszaszolgáltatni elmulasztották — igazi hálával eltelve vitték vissza a kapott segélyt ünnepek után, ami egy újabb nevelői momentum volt a jó Váli bácsi kezében arra, hogy hozzászoktassa tanítványait egyrészt adott szavuk megtartására, másrészt a köteles hála érzetének fölébresztésére. Abban a nagy kegyeletben, mellyel ma, születésének száz éves fordulója alkalmával, sokan gondolnak Váli Ferenc nevére, legnagyobb része van annak a szivjóságnak, amely sohasem tagadta meg magát s melyhez minden egyes bizvást fordulhatott. Mélyen tisztelt Közönség! Tanári működéséről nem akarok szólni, mert ez eléggé méltatva van abban a dolgozatban, melyet életrajzirója készített s melynek csak töredékeit volt alkalmunk hallani. Különben is igaz az a latin közmondás, hogy a feledékenységnek tanulunk s a mi korunkban ki tudná megmondani, hogy az ismereteknek ezer s ezer szála közül melyik nyúlik vissza a középiskolai oktatásra s melyik ered más, szinte földeríthetetlen forrásból. Ami azonban soha el nem mosódik emlékezetünkből, ami mindvégig megmarad, az a jellemkép, amelyet magunknak egy-egy tanárunkról alkottunk. Sallustius római történetíró 2000 évvel ezelőtt megirta, hogy a római nemzet nagyjai azérl nézték meg őseik arcképeit, hogy lehetőleg hozzájuk hasonlók lenni igyekezzenek. Ezért fordulunk mi is vissza annak alakjához, ki nekünk mint nevelő, mint a lelki és szívbéli tulajdonságok harmonikus birtokosa áll szemeink előtt. Mai oktatásunk fájdalom egyre jobban háttérbe szorítja a tanár nevelői munkáját annak pusztán tanítói munkássága mellett s könnyen megfeledkezünk arról, hogy abban a korban, mely a behatásokra legfogékonyabb, nem az a fontos, hogy mennyi részletismerettel terheljük meg emlékező tehetségünket, hanem az, hogy olyan egyének álljanak szemeink előtt, kiknek példáján felbuzdulni, kiknek példáját életünk későbbi szakában is követni készek legyünk. Mikor mi Váli Ferenc arcképére tekintünk, mikor a galambősz tiszta arcot s ragyogó szemeket magunk előtt látjuk, úgy érzem, hogy megcsendül lelkünkben egy hang, mely arra késztet bennünket, hogy igyekezzünk megvalósítani azokat az eszméket, melyek neki is eszményei voltak s melyek megvalósítására oly erős akarattal s oly állandóan működött. A főiskola nagy tanárai között ott van Váli Ferenc neve is, mint egyik nagy tanáré s mindenesetre mint egyik legnagyobb paedagogusé. Azzal tiszteljük meg legjobban áldott emlékezetét, ha nevelési elveit minél jobban igyekszünk érvényesíteni, ha igazán odaadással követjük őt.