Református teológiai akadémia és gimnázium, Pápa, 1910

VIII. Főgimnázium

— 163 — 12. Ifjúsági egyesületek, a) Főgimnáziumi Sakkor. A kör az ifjúság óhajtására ismét megalakult 30 taggal szept. 11-én Borsos István tanárelnök vezetése alatt. Az alakuló gyűlésen megválasztattak: ifjúsági elnökké Szalay Ferenc VIII, jegyzővé Tihanyi Kiss Sándor VIII, pénztárossá Fülöp László VIII, ellenőrré Hegedűs Sándor VIII, könyvtárossá Gombos Lajos VII., háznaggyá Pap Elek VIII, felügyelőkké Takács István VII, Horváth Elek VI, Járdánházy Béla VI. és Fülöp Géza V. o. tanulók. A sakkozó összejöveteleket hetenként kétszer, szerdán és vasárnap délután 2 —4 óráig tartották. A kör február és március hónapban házi versenyt tartott, melyen 13 tag vett részt. Első díjat nyert Bévárdy Lajos VIII, második díjat Takács István VII, harmadik díjat Erdős Mátyás VIII, negyedik díjat Fülöp László VIII, az ötödik, hatodik és hetedik díjat pedig együttesen nyerték meg Hegedűs Sándor, Dömötör Béla és Pap Elek VIII. o. tanulók. Nmélt. dr. Darányi Ignácz úr 20 koronát volt szives körünknek adomá­nyozni, melyért e helyen is kifejezzük hálás köszönetünket. Bevétel volt összesen 63 kor. 70 fillér, kiadás 32 kor.; tehát a marad­vány 31 kor. 70 fill. Ezt hozzáadva az előző évi maradványhoz, 115 korona 66 fillérhez, a kör jelenlegi vagyona a sakkozó-eszközökön és könyveken kivül 147 korona 36 fillér. b) Ifjúsági Segítő-Egyesület. Az iskolai egyéb jótétemények mellett az Ifjúsági Segítő-Egyesület is támogatja a szegény és szorgalmas főgimnáziumi tanulókat, amennyiben azoknak az iskolában használatos tankönyveket ingyen bocsátja rendelkezésére. Azonkívül más segélyben is reszesiti őket. Az elmúlt 1910—11. tanévben is 162 tanuló részesült könyvsegélyben; ezek összesen 1380 könyvet kaptak használatra az egyesülettől. Tehát 13 tanulóval több kapott könyvsegélyt és összesen 44 drb. könyvvel többet adott ki használatra az egyesület, mint a megelőző iskolai évben. Az egyesület segélyezettjeinek megszaporodásával az egyesület kiadásai is jelentékenyen megnövekedtek. A régi, már rongált könyveket újakkal kellett fölcserélni, a még javítást érdemlőket újra kellett köttetni (a jelen iskolai évben 460 drb. könyvet köttettünk be), sőt egyes tankönyvek változása folytán egész csomó, még használható könyvet kellett újakkal helyettesíteni. Egyik legnagyobb baj a könyvkiadó cégeknek az az üzleti fogása, hogy a tankönyvek újabb kiadásaiban lényegtelen módosításokat úgy vesznek be, hogy ezáltal a külön­11*

Next

/
Oldalképek
Tartalom