Református teológiai akadémia és gimnázium, Pápa, 1910

VIII. Főgimnázium

— 164 — ben alig eltérő könyv régi kiadása, az új beosztás, az új számozás stb. követ* keztében már alig használható. Ezeket a bajokat igazán orvosolni kellene! Ez és még sok más, megszívlelendő körülmény szükségessé tette, hogy az egyesület alapszabályait módosítsuk. Az elnökség által előterjesztett, a tanári kar és az igazgató-tanács által jóváhagyott Alapszabályokat a főtiszt, egyház­kerületi közgyűlés 1911 május 3-án végleg megerősítette. A leglényegesebb eltérés az a régitől, hogy a jövő tanévtől kezdve minden főgimn. tanuló jogos és kötelezett tagja az egyesületnek. A most megerősített alapszabályokat ezen jelentés végén közöljük. Az új alapszabályok az 1911 —12. tanévben lépnek életbe. Az egyesület alakuló közgyűlését Fejes Zsigmond tanár-elnök vezetésével október 11-én tartotta, amikor többek között megválasztották a tisztikart. Ifjúsági tisztviselők lettek: ifjúsági elnök Falussy Gusztáv VIII., pénztáros Tamás Károly VII., jegyző Tapsonyi Sándor VI., választmányi tagok: Tóth Sándor V., Hetessy Lajos VI., Besse Zoltán, Földes Lajos, Vágó Ede VII., Mokos Kálmán, T. Kiss Sándor, Paál Károly VIII. o. tanulók. Az Egyesület vagyoni állapotát a következő kimutatás tünteti föl: I. Bevétel: 1. Mult évi pénztári maradvány 9305-92 korona. 2. Tagsági díjak az 1910—11. tanévben 316 — 3. Hátralékos tagsági díjak a mult évről 4 — „ 4. Dr. Darányi Ignác, örökös tiszteletb. főisk. gondnok úr ajándéka 50'— „ 5. A Pápai Takarékpénztár R. T. ajándéka .... 150"— „ 6. Fülöp Mihály s.-jegyző adománya 2 1— „ 7. Elveszett könyvekért fizettek 11-80 „ 8. A segítő-egyesület javára készült levelező-lapok tiszta jövedelme 8390 9. Kamatjövedelem 1910 julius 1—1911 jun. 30 ig . . 37613 10. Kis Tivadar ur ajándéka 30 — „ Összesen: 10.32975 korona. II. Kiadás: 1. Gyüjtőivek (1909—10. tanév) nyomatási költsége . . 55'— korona. 2. Pénztáros jutalomdíja 5'— „ 3. Könyvkötés és új könyvek vételára 923 72 „ Összesen: 983'72 korona. Az Egyesület vagyona tehát 9346 03 K; gyarapodás az elmúlt évben 40'11 K. — Az új alapszabályok életbelépése után a gyarapodás sokkal nagyobb mérvű lesz.

Next

/
Oldalképek
Tartalom