Református teológiai akadémia és gimnázium, Pápa, 1909

VII. Főgimnázium

— 98 — Jtt említjük föl, hogy a főtiszt, egyházkerület 1909 okt. 17-én 31. sz. a. hozott határozatával a tanárok lakáspénzét a városok állami lakbérszabályzata szerint egyenlővé tette a Pápán működő állami tisztviselők lakáspénzével. 2. Javító-, pót- és magánvizsgálatok. Az 1908—1909. tanévről szóló javító vizsgálatokat, melyeken a fenntartó testület képviseletében Németh István egyházker. főjegyző jelent meg, 1909 aug. 30—31. napjain tartottuk. A vizs­gálatra 85 tanuló jelentkezett, és pedig egy tárgyból 49, két tárgyból püspöki engedéllyel 36. Sikerrel vizsgázott s így felsőbb osztályba mehetett 68=80 H/oí nem sikerült a vizsgálata 17--20% tanulónak, akik az osztály megismétlésére utasíttattak. Amint az előző javító vizsgákon, ez alkalommal is azt tapasztaltuk, hogy az alsóbb osztályú tanulók sokkal komolyabban készülnek a javító vizsgára, mint a felsőbb osztályúak. Innen van, hogy a javító vizsgán osztály­ismétlésre utasított tanulók legnagyobb részben most is a felsőbb osztályú tanulók közül kerültek ki. A közoktatásügyi kormány azon intézkedéséhez, hogy a javító vizsgákon a legnagyobb szigorúsággal járjanak el a tanári karok s enyheséget vagy elnézést ne tanúsítsanak, nekünk annyival inkább alkalmaz­kodnunk kell, mivel mi a javító vizsgák engedélyezésénél nem alkalmazzuk azt a szigorú mértéket, amit az állami középiskolák alkalmaznak. Nálunk az olyan tanuló, aki két tárgyból bukott, csaknem kivétel nélkül engedélyt kap a javító vizsgára, mert módot akarunk adni mindenkinek, hogy a nagy szünidőt az elmulasztottak kipótlására használja föl. Aki ezt elmulasztja, meg­érdemli, hogy érezze hanyagságának következményeit. Eljárásunkat nem be­folyásolhatja a szülők részéről jövő azon panasz sem, hogy a bukással járó veszteséget első sorban nem a tanulók, hanem a szülők érzik, mert a javító vizsgára otthon, a szülői háznál készülnek a tanulók s így a szülőknek mód­jukban van őket ellenőrizni, esetleg szorgalomra inteni. Se a tanulók, se a szülök ne tekintsék úgy a javító vizsgát, ahová szerencsét próbálni jönnek, hanem vegyék komolyan s így se magukat, se a tanári kart nem teszik ki azoknak a szomorú jeleneteknek, melyek a javító vizsgákon évről-évre meg­ismétlődnek. Világi László III. B) o. t., aki a rendes vizsgán betegsége miatt nem jelenhetett meg, az 1909 jun. 27-én 2151. sz. a. k. püspöki engedély alapján 1909. aug 30-án pótvizsgát tett sikerrel. Gombos Lajos VI. o. t. a görögpótló tárgyak V. o. anyagából 1909 szept. 30-án sikeres fölvételi vizsgát tett s átlépett a görögpótló tanfolyamra. Dorna Károly VIII. o. magántanuló, mivel a rendes vizsgán betegsége miatt nem jelenhetett meg, az 1909 május 29-én 1926. sz. a. k. püspöki engedély alapján 1909 aug. 30—31. napjain magánvizsgát tett. A történelem­ből és mennyiségtanból elégtelen osztályzatot kapott, melyet az egyházi fő­hatóságnak 1910 ápr. 29-én 1053. sz. a. k. engedélye alapján 1910 május 13-án kijavított. Pót-, illetőleg javító érettségi vizsgálat a tanév folyamán kétszer ^volt. Az egyik 1909 szept. 8-án, a másik december 15-én.

Next

/
Oldalképek
Tartalom