Református teológiai akadémia és gimnázium, Pápa, 1909

I. Kocsi Csergő Bálint rektori beszédei. Közli Thury Etele

— 29 — félben leszünk az örök lakóhelyben való menetelre: késő akkor kétfelé kapni, nehéz akkor mindenre érkezni. Azért minden hivságnál nagyobb hivság, ifjúságról vénségre halasztani a tökéletes életet. Tekintsünk be bár a szentírásban letétetett ábrázatokba, amelyek nekünk tanúságunkra megirattattanak és nekünk nagy titkokat jelentenek. A barmok első fajzásit akará Isten, hogy neki szenteljék (Exod. 13:2.), de nem szenvedé, hogy öreg korukban vigyék neki, hanem miképpen a gyermekeket születésük után nyolczadnap környül metélés által magának bélyegzé (Levit. 12:3.) és szolgáivá fogadá, az oktalan állatoknak is elsőszülöttjét, mindjárt nyolczad napra akará hogy bemutassák (Levit. 22:27. Exod. 22:30.). A föld gyümölcsébűi részt kívána Isten a zsidóktól, (Exod. 23: 19.) de nem akármely részt, hanem a gyümölcsök zsengéjét kíváná, hogy az ő házába vigyék. Juhokat és egyéb állatokat rendele Isten az ő tiszteletére, de sokszor parancsolá, hogy ne azzal, hanem esztendőbeli fiatal marhával áldozzanak (Exod. 24:5., 29:38. Lev. 1 : 14; 5:7.) — Nem galambokat, hanem galambfiakat hagyá hogy vigyenek neki. Mindezekkel azt példázta a nagy kegyességíí atya Isten, hogy nem kedves volna ő előtte, ha a szép nyers ifjú esztendőket, ördög és világ és a testnek kárhozatos szolgálatában töltvén, fogyaték, büdös, rothadt vénségünket adjuk neki. De hogy sokáig ne terheljelek benneteket, ezt az egyet vegyétek jól elmétekben és vizsgáljátok meg: Igen gyanús annak az ő jámborsága, ki az ő ifjúságát fajtalanságban töltötte el; igen kétséges annak az ő kegyessége vénségének idején, aki az ő aranyidejét feslett erkölcsökre költötte el és amint szokták mondani, hogy nem ő hagyta el a gonoszságot, hanem őtet hagyta el a gonoszság, mert az ilyen ember, ha mindörökké élhetne is, és ereje volna, soha meg nem szűnnék a gonoszságnak gyakorlásától, mivel az ő gonoszra való kivánsági mindenkor ő benne megvannak, de ereje a vénség miatt azoknak végbevitelére nincsenek. Nem csuda tehát, hogy midőn a Szentírás gyökerét és fundamentomát akarja ismertetni valamely tökéletes jámborságnak, kisded korukban való jóindulatra mutat. Hogy Timotheus oly fő- és gyümölcsös pásztora lőn az anyaszentegyháznak, abból áradott, mert gyermekségétől fogva tanulta a szentírást (2. Tim. 3:15.), melyből üdvösséges bölcsességet vehetett. Hogy Eleázár inkább megöleté magát, hogysem tettetné a disznóhús ételt, mert gyermekségében kezdett a jámborsághoz (2. Mach. 6:23.). Hogy Tóbiást sem vakság sem szegénység meg nem mozdította tökéletességéből, okát adja az írás: Szótalanságának kisded korától fogva az Istent félte (Tob. 13:1.). Hogy Zsuzsánna gyalázatos halált akart inkább szenvedni, hogy sem vétkezni, oka az, mert Istenfélő szülei, kisdedkorában jól tanították és nevelték őtet. Egyszóval az Istenfélő nagy emberekről sok helyen feljegyzi a szentírás, hogy kicsiny korukban kezdették a kegyességnek útját nyomni. Dávid azt énekli, hogy isten őtet ifjúságától fogva tanította (Psalm. 71 : 17.) Syracli azt írja, hogy ő ifjúságában, minekelőtte megcsalatnék, kezdette az isteni bölcses-