Református teológiai akadémia és gimnázium, Pápa, 1907

III. Tarczy Lajos emlékezete. Emlékünnepély születése századik

— 64 — A főiskola nyilvánossági jogát megszünteti az abszolút hatalom, Az oktatás elé mindenféle nehézséget gördít, túlságos tanügyi követelményekkel. 12 rendes tanár beállítását követeli, több fölösleges termekkel és más helyiségekkel. Ilyen körülmények között Nagy Mihály szuperintendens felszólítására az egyházmegyék és egyházközségek közlelkesedéssel kinyilvánítják, hogy: „a pápai fő- és középtanodát minden áldozatokkal fenntartani óhajtják." Az abszolút kormány erre nem adott semmit,

1 de különösen kívánta, hogy az egyházközségek, a kormány által fogalmazott és megküldött adóslevélen biztosítsák az évenként fizetendő segélyeket.

2 Ez is megtörtént, hanem azért a nyilvánossági jog visszaadásával még mindig késett. E miatt az érettségit tevő tanítványoknak, hol Sopronba, hol Győrbe kellett vándorolniok vizsgázás végett, ahova Tarczy vezette őket. Mindez csak azért volt, hogy még nagyobb csapást mérjen a prot. iskolákra. Az abszolút kormány 1855 junius 15-én kelt leiratában mérte a csapást a pápai főiskolára is, amelyben az egyházkerület által már teljesített sok követelményeken felül még azt is követelte, „hogy kéziratok és más könyvek, mint az oktatási minisztériumtól helybenhagyottak, ne használtassanak, hogy a legfelső osztályban legalább egy tudomány német nyelven taníttassák és az itt használandó kézikönyv megneveztessék." E leiratra adandó felelet elkészítésével az iskolai tanácsot bizta meg az egyházkerület. 4 Az iskolai tanács az ügyet két részre osztotta: külön kivánt válaszolni a helytartó-tanács 1855 junius 25-iki leiratára és e mellé kívánta mellékletként csatolni Ő Felségéhez intézendő azon alázatos kérvényt, melyben nemzeti nyelvünknek az iskolai oktatásban csonkitatlan használatáért és fenntartásáért folyamodik az egyházkerület. E nehéz és fontos iratok elkészítésével Tarczy Lajost bizta meg az iskolai tanács. Az ő hatalmas elméje, nehéz, bonyolult kényes ügyekben megnyilatkozó tapintata, alapos eszmemenete, a követelményeknek és a reménykedő várakozásnak páratlanul megfelelt. Lehetetlen mélyebb megindulás nélkül olvasni e szomorú kor történetének bátor hangon beszélő mesterművét. Ez a munka fényesen megvilágítja hazaszeretetét, nemzeti nyelvünkért való lángolását. Azon hitben vagyok, hogy ennek szószerint idézett néhány pontja még ma is alkalomszerű és felkésítő: „Felséges apostoli király'! Az egyházi törvényjavaslat iránt teljes nyíltságra és szabad bátor tárgyalásra hivatván föl a magyarországi egyházkerületek: engedje meg Felséged, hogy

5 az iskola érdemében is, mert mi e kettőt, mint egymás kútfejét, elválasztani nem birjuk, teljes alázattal, de őszintén tárhassuk ki lelkünket, szivünket. 1 Egyházker. jkv. 1853. évi, 80. pont. 2 U. o.