Református teológiai akadémia és gimnázium, Pápa, 1907

III. Tarczy Lajos emlékezete. Emlékünnepély születése századik

— 65 Mi evangéliumi keresztyének vagyunk, kiknek százados vallási tanaik nyomán éltető nedvünkké vált azon meggyőződés, hogy a lényeg, a tartalom a formánál előbb való. Nekünk mindnyájunknak, tehát iskoláink növendékeinek, az evangéliomi tudomány fiatal sarjadékainak is mindenek fölött érteni s lehetőleg mélyr^hatva felfogni kell azon tudományokat, melyek nekik taníttatnak. Magunk, gyermekeink — egy gyülekezetnek is ki nem vételével — úgy rendelvén a gondviselés — mind magyarok vagyunk; a város, melyben gimnáziumunk áll, szinte magyar — és így még alkalmunk sem nyílik fiainkkal úgy megtaníttatni' a német nyelvet, hogy az ezen tartandó előadásokat s a német tankönyveket tökéletesen megérthessék. Aztán, köztudomásu dolog lévén, hogy a magas minisztérium által kibocsátott s folyamatban levő tanterv szerint a számos tanulmányok még akkor is teljesen igénybe vesznek és pedig a jobb talentumu tanítványoknál is minden fizikai időt, ha azokat anyanyelvükön tanulhatják — kétségtelen, hogy — ha gyermekeinknek német tankönyveik lesznek — egyáltalában nem lesz idejük elsajátítni az elébük szabott tudományokat, miután ezeknek ruhájával, a nyelv (bár felületes) megértésével kellvén foglalkozniok, miből önként folyna iskoláink s általuk az egész evangélikus testület értelmi súlyának kimaradhatatlan sülyedése. E kétségtelenül bekövetkező eredményt, meg vagyunk győződve a es. k. magas kormány egyáltalában nem akarja, mint amely épen a birodalmi gimnáziumok reformálása által azon elvet tanúsította, hogy ép testben müveit lelkű polgárok számát kívánja szaporíttatni. Mert, felséges urunk, azt nem titkolhatjuk el, hogy mi egy 8 milliomból álló népfajhoz tartozunk, melyhez elfelejthetetlen történeti emlékek — vagy ösztönszerű természeti ragaszkodás, — vagy édes nyelvünk, tán igaz, tán ámulati szépségének s csodaszerü gazdagságának vonzereje csatolnak és pedig oly édes és legyőzhetlen kötelékkel, hogy lelkünket vélnők testünkből kiszakíttatni, ha e nyelvek csak iskoláinkbani műveléséről is lemondani kényszeríttetnénk. Miután e nemzet az európai civilizáció érdekében a múlt századokbani véres szerepét becsülettel és sikerrel bevégezvén, a béke malasztjainak élvezete alatt, magát a tudomány s a szépmüvészetnek szentelte s igy nemzeti irodalmát, mely Fölséges császár s apostoli királyunk és dicső emlékezetű elődeinek aegise alalt az elmulasztottakat kipótolni akaró csodagyorsasággal teljes virágzásnak indult, megteremtette: engedje meg Fölséged őszintén kimondanunk, hogy mi e serdülő irodalomért nem kevésbbé élünk és halunk, mint a francia vagy német a magáéért s a királyok királyától ránk mért szert kötelességnek tartjuk teljes erőnkből azon munkálkodni, hogy ez ifjú csemete fokonként nagyobb virágzásra emelkedjék".* A javaslatot az egyházkerület elfogadta, amely nemcsak az egyházkerületre, hanem az ország protestáns közönségére, sőt a kormányra is hatással volt. Maga Tarczy jubileumi ünneplése alkalmával a következőket mondja: * Egyházker. jkv. 1856. 12. pont. 5