Református teológiai akadémia és gimnázium, Pápa, 1905

II. Baráth Ferenc emlékezete. Borsos István

II. Baráth Ferenc emlékezete. (1824—1905.) Irta s az 190G junius 17-én tartott évzáró-ünnepélyen felolvasta Borsos István. Nagy tiszteletű és Tekintetes Tanári Kar! Nemes Tanuló-Ifjuság! Az Új-Testamentom szent könyvei sok helyen a legerőteljesebben hangoztatják a szeretet nagy fontosságát. Ez az új parancsolat, ez a legfőbb parancsolat s ez hangzott el utoljára az Üdvözítő ajkáról. Az igaz keresztyénnek, a Krisztus igaz követőjének ez a legfőbb ismertető jele. Ennek a legfőbb parancsnak, a szeretet parancsának teszünk eleget most is, midőn kegyelettel visszaidézzük főiskolánk egyik volt tanárának emlékét. Mert hiszen a kegyelet tulajdonképen nem más, mint a szeretetnek egyik eszményi formája. Akit, vagy amit a szeretet közvetlen megnyilatkozásával nem ölelhetünk, azt a kegyelet messzeérö karjaival füzzük magunkhoz. A kegyeletnek, az életerőtől duzzadó szeretet e halaványabb arcú, de életerős testvérének áldozunk e percben, midőn megemlékezünk főiskolánk nem régen elhunyt derék tanáráról, Baráth Ferencről. A régi jó időknek tisztes alakja volt ö. Mig élt, tisztelet és szeretet környezte s nem régen a legőszintébb részvéttel kisértük koporsóját az örök nyugalom helyére. Olyan ember volt ö, aki egész életével rászolgált a tiszteletre. Munkaszeretö és munkabíró, aki minden téren férfias kitartással s föltétlen becsületességgel teljesítette kötelességét. Mint katona, tanár, szolgabíró, majd pénztárnok s mint szorgalmas gazda egyaránt rászolgált az elismerésre. S a jó