Református teológiai akadémia és gimnázium, Pápa, 1904

I. Gondol Gábor önéletleirása. Közli Borsos István

- 8 — úrbéri szakba osztottak be. Itt tevékenységemnek igen tág mező nyitott, mivel a politikai harczok folytán gyengülni kezdő dikasztéri. umban már ekkor bevett gyakorlat volt, hogy a konzervatív táborban kiváló szerepet játszott országgyűlési követek a helytartótanácsosi méltóságot a kormánynak tett jó szolgálataik jutalmának tekintvén, vagy igen keveset, vagy semmit sem törődtek hivatalos teendőikkel. Azt helyettük rangban s fizetésben sokkal alantabb álló titkárok végezték, kiknek ismét a fogalmazók s gyakornokok voltak segédeik. Az úrbéri osztály titkára a fogalmazó mellőzésével teljes bizalmával ajándékozott meg mint gyakornokot. Én készítettem számára a roppant halmaz s egész Magyarország hatóságaitól felterjesztett úrbéri perekből a kivonatokat, összeállítva a véleményt is, mely tanácsülésben hozandó ítélet alapját képezte. A felség oldala melletti kancelláriával már akkor magyar nyelven kezdett úrbéri ügyi tárgyalások fogalmazási terveit szintén én készítettem s a titkár azokat rendesen igazítás nélkül tette magáévá, ugy hogy az 1848-ban kinevezett belügyi államtitkárnak ily szavakkal ajánlott: „Ezt az ifjú embert, mint aki helyettem dolgozott s már mint ujoncz gyakornok az úrbéri osztályt tettleg vezette, őszintén ajánlom." Oly egyénnek, ki a dikasztérium kebelében a legalsó fokon kezdte meg a szolgálati pályáját, nagy rezignációval lehetett e pályán ernyedetlen kitartással megmaradni. Mert ugy Magyarországon, mint Bécsben nem volt rá eset, hogy az alkotmányos korszakban konziliáriusi vagy referendáriusi állásra lépett volna elő oly hivatalnok, ki dikasztériális alsóbb állomáson kezdte hivataloskodását. A fentebb jelzett körülményen kivül ugy a kancelláriának, mint a konzíliumnak a magyar közjoggal összefüggő szervezete is ugy hozta ezt magával. Mert például a magyar helytartótanács tanácsosi állomása, mely a bürokratikus lépcső szerint csak VI. rangfokozatú tisztség, nálunk oly magas méltóság volt, hogy az esztergomi érsek is ezen dikasztérium tanácsosa volt. Ezen alárendelt s reménytelen helyzete a kisebb tisztviselői karnak tudvalevő, számbavett, elfogadott s megnyugvás tárgyát képező helyzet volt. Mert önhittség és nagyravágyás távol valának az akkori nemzedéknek ott foglalkozó részétől, mely számot vetett azzal, hogy mi elérhető s mi nem. A czél, melyért a dikasztériális pályára vállalkoztam, az állás